Zsoltárok könyve, 77
1. (A karvezetõnek a "Jedutun" szerint - Aszaf zsoltára.)
2. Istenhez száll szavam, hozzá kiáltok, Istenhez száll szavam, hogy meghallgasson.
3. Keresem az Urat a szorongatás napján; éjszaka szûntelen hozzá emelem a kezem, lelkemnek nincs vigasztalása.
4. Istenre gondolok és sóhajtozom, róla elmélkedem, és eleped a lelkem.
5. Szemem nyitva tartod, nyugtalan vagyok, s nem tudok szólni.
6. Régmúlt napokra kell gondolnom,
7. a hajdani évekre emlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom, fürkészi a lelkem:
8. "Eltaszít az Isten egyszer s mindenkorra? Nem lesz már soha irgalmas?
9. Kegyelme örökre elveszett? Elenyészett a minden nemzedéknek adott ígéret?
10. Isten elfeledte volna a jóságát? Bezárta irgalmát haragjába?"
11. S így szólok: "Az a bánatom, hogy a Magasságbeli jobbja megváltozott."
12. Emlékezem az Úr tetteirõl, gondolkozom a hajdani csodákról.
13. Minden mûvedet megfontolom, minden tettedet mérlegelem.
14. Isten, szent a te utad! Hol van olyan Isten, mint a mi Istenünk, olyan fölséges?
15. Te vagy az Isten, aki csodát mûvelsz, a pogányok elõtt is feltártad hatalmadat.
16. Erõs karral megszabadítottad népedet, Jákob és József fiait.
17. A vizek láttak téged, Istenem, a vizek láttak és megborzadtak, a hullámok a mélységekig megremegtek.
18. A felhõk bõven öntötték a vizet, a felhõk megdördültek, nyilaid szétrepültek.
19. Mennydörgésed visszhangzott a forgószélben, villámaid beragyogták az egész földet, a föld megingott és megremegett.
20. Utad átvitt a mély tengeren, ösvényeid átszelték a nagy vizeket, s lábadnak nyoma nem volt látható.
21. Mint egy nyájat, néped úgy vezetted Mózes és Áron kezével.