Zakariás könyve, 9
1. Jövendölés. Az Úr áthaladt Hadrak földjén, Damaszkusz lakóhelyén, mert Arám városai az Úr tulajdonai éppen úgy, mint Izrael törzsei.
2. Hamat is az övé, amely szomszédos vele, [Tírusz] és Szidón is, bár nagyon bölcsnek tartja magát.
3. Erõdöt épített magának Tírusz, annyi ezüstöt halmozott fel, mint a por, annyi aranyat, mint az utcán a sár.
4. De lám, tulajdonává veszi az Úr, seregét a tengerbe ûzi, õt magát meg lángba borítja.
5. Ennek láttán megrémül Askalon, nagy fájdalom lepi meg Gázát, s Ekront is, mert meghiúsul a reménye. Gázából eltûnik a király, Askalon lakatlanná válik,
6. és Asdodban fattyú fog lakni. A filiszteusok gõgjét eltiprom,
7. kiragadom a véres húst a szájából, fogai közül a gyalázkodást. Belõle is maradék lesz Istenünk számára, mintha csak Júda egyik családja volna; úgy jár Ekron, mint a jebuziták.
8. Házam mellé rendelem õrnek az arra járók ellen. Hódító többé nem gázol rajtuk, mert, lám, most tekintetbe vettem nyomorúságukat.
9. Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és gyõzedelmes, alázatos, szamáron jõ, szamár hátán, szamárnak csikaján.
10. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertõl tengerig, a Folyótól egészen a föld határáig.
11. Ami téged illet: szövetséged véréért kiengedem foglyaidat a gödörbõl, (amelyben víz sem volt).
12. Visszatérnek hozzád, Sion leánya, a foglyok, akik várakoznak. Rabságod napjaiért viszonzásul kétszer annyit adok neked vissza.
13. Kifeszítem íjamat, Júdát fölfegyverzem Efraimmal; felbuzdítom fiaidat, Sion, [a te fiad ellen, Jáván], s mint a hõsök kardja, olyanná teszlek.
14. Az Úr, [az Isten] megjelenik fölöttük, s nyilai repülnek, mint a villám. Az Úr megfújja a harsonát, elõrenyomul dél fergetegében.
15. A [Seregek] Ura megvédelmezi õket: a parittyaköveket a földön tapodják, isszák a vért, mint a bort, és eltelnek vele, mint az oltár szarvai.
16. Az Úr, az õ Istenük megszabadítja õket azon a napon, nyájként legelteti népét, [mint a ragyogó drágakövek a fejéken] a saját földjén.
17. Ó, milyen jó lesz. Ó, milyen szép lesz! Felderülnek az ifjak a búzától, a lányok az édes bortól!
