Mosaico decorativo

Gefunden 14647 Ergebnisse für: Kő

  • A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek. (Márk evangéliuma 5, 42)

  • A következõ szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: "Honnét vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! (Márk evangéliuma 6, 2)

  • Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nõvérei is itt élnek közöttünk?" És megbotránkoztak rajta. (Márk evangéliuma 6, 3)

  • Jézus erre megjegyezte: "A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete." (Márk evangéliuma 6, 4)

  • Maga is csodálkozott hitetlenségükön. (Márk evangéliuma 6, 6)

  • Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. (Márk evangéliuma 6, 9)

  • Voltak, akik azt állították, hogy Illés. Ismét mások azt mondták, hogy próféta, olyan, mint egy a próféták közül. (Márk evangéliuma 6, 15)

  • Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. (Márk evangéliuma 6, 17)

  • Végül mégis eljött a kedvezõ alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett fõembereinek, tisztjeinek és Galilea elõkelõinek. (Márk evangéliuma 6, 21)

  • Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei elõtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: "Kérj tõlem, amit akarsz, és megadom neked." (Márk evangéliuma 6, 22)

  • Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba. (Márk evangéliuma 6, 29)

  • De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelõzték õket. (Márk evangéliuma 6, 33)


"Na igreja se fala somente com Deus." São Padre Pio de Pietrelcina