Fondare 14647 Risultati per: Kő
A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek. (Márk evangéliuma 5, 42)
A következõ szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: "Honnét vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! (Márk evangéliuma 6, 2)
Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nõvérei is itt élnek közöttünk?" És megbotránkoztak rajta. (Márk evangéliuma 6, 3)
Jézus erre megjegyezte: "A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete." (Márk evangéliuma 6, 4)
Maga is csodálkozott hitetlenségükön. (Márk evangéliuma 6, 6)
Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. (Márk evangéliuma 6, 9)
Voltak, akik azt állították, hogy Illés. Ismét mások azt mondták, hogy próféta, olyan, mint egy a próféták közül. (Márk evangéliuma 6, 15)
Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. (Márk evangéliuma 6, 17)
Végül mégis eljött a kedvezõ alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett fõembereinek, tisztjeinek és Galilea elõkelõinek. (Márk evangéliuma 6, 21)
Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei elõtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: "Kérj tõlem, amit akarsz, és megadom neked." (Márk evangéliuma 6, 22)
Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba. (Márk evangéliuma 6, 29)
De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelõzték õket. (Márk evangéliuma 6, 33)