Gefunden 7007 Ergebnisse für: Két
Most hát féljétek az Urat és szolgáljatok neki minden erõtökbõl és hûségesen. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek atyáitok a folyón túl és Egyiptomban szolgáltak és szolgáljatok az Úrnak! (Józsue könyve 24, 14)
Az Úr a mi Istenünk, õ vezette ki atyáinkat Egyiptom földjérõl, a szolgaság házából. A szemünk láttára õ tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyen végigvonultunk, s az összes nép között, amelyen áthaladtunk. (Józsue könyve 24, 17)
Józsue erre azt mondta: "Nem szolgálhatjátok az Urat, mert szent Isten, féltékeny Isten, aki nem bocsátja meg elpártolástokat és vétketeket. (Józsue könyve 24, 19)
Ha elhagyjátok az Urat, hogy az idegenek isteneinek szolgáljatok, õ is rosszul fog bánni veletek, elpusztít benneteket, jóllehet azelõtt jó volt hozzátok." (Józsue könyve 24, 20)
Józsue ezeket a szavakat leírta az Úr törvénykönyvébe. Aztán fogott egy nagy követ, és felállította ott az Úr szentélyében álló tölgyfa alatt. (Józsue könyve 24, 26)
Majd így szólt Józsue az egész néphez: "Nézzétek, ez a kõ lesz a tanú ellenünk, mert minden szót hallott, amit az Úr mondott nekünk; tanú lesz ellenetek, hogy megakadályozzon benneteket abban, hogy Isteneteket megtagadjátok." (Józsue könyve 24, 27)
József csontjait, amelyeket Izrael fiai magukkal hoztak Egyiptomból, Szichemben temették el, azon a telken, amelyet Jákob Szichem apjának, Hámornak a fiaitól vett 100 ezüstön, s amely József fiainak örökrésze lett. (Józsue könyve 24, 32)
"Hetven királynak vágattam le keze és lába hüvelykét - mondta ekkor Adonicedek. - Ezek asztalom alatt szedegették a morzsákat. Ahogy én tettem, úgy fizet nekem vissza Isten is." Jeruzsálembe vitték, és ott meghalt. (Bírák könyve 1, 7)
Júda nem tudta elfoglalni Gázát és környékét, sem Aszkalont és környékét, sem Ekront és környékét. (Bírák könyve 1, 18)
De Júdával volt az Úr, amikor hatalmába kerítette a hegyvidéket. Nem sikerült elûznie a síkság lakóit, mert vasszekereik voltak. (Bírák könyve 1, 19)
Manassze nem hódította meg Bet-Seant és a hozzá tartozó falvakat, sem pedig Taanákot és a hozzá tartozó hegységeket. Nem ûzte el Dórnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem Jibleámnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem pedig Megiddónak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit; így a kánaániak megmaradtak ezen a vidéken. (Bírák könyve 1, 27)
Áser fiai tehát a kánaániak között maradtak, akik az országban éltek, mert nem tudták õket elûzni. (Bírák könyve 1, 32)