Mosaico decorativo

Trouvé 7007 Résultats pour: Két

  • Most hát féljétek az Urat és szolgáljatok neki minden erõtökbõl és hûségesen. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek atyáitok a folyón túl és Egyiptomban szolgáltak és szolgáljatok az Úrnak! (Józsue könyve 24, 14)

  • Az Úr a mi Istenünk, õ vezette ki atyáinkat Egyiptom földjérõl, a szolgaság házából. A szemünk láttára õ tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyen végigvonultunk, s az összes nép között, amelyen áthaladtunk. (Józsue könyve 24, 17)

  • Józsue erre azt mondta: "Nem szolgálhatjátok az Urat, mert szent Isten, féltékeny Isten, aki nem bocsátja meg elpártolástokat és vétketeket. (Józsue könyve 24, 19)

  • Ha elhagyjátok az Urat, hogy az idegenek isteneinek szolgáljatok, õ is rosszul fog bánni veletek, elpusztít benneteket, jóllehet azelõtt jó volt hozzátok." (Józsue könyve 24, 20)

  • Józsue ezeket a szavakat leírta az Úr törvénykönyvébe. Aztán fogott egy nagy követ, és felállította ott az Úr szentélyében álló tölgyfa alatt. (Józsue könyve 24, 26)

  • Majd így szólt Józsue az egész néphez: "Nézzétek, ez a kõ lesz a tanú ellenünk, mert minden szót hallott, amit az Úr mondott nekünk; tanú lesz ellenetek, hogy megakadályozzon benneteket abban, hogy Isteneteket megtagadjátok." (Józsue könyve 24, 27)

  • József csontjait, amelyeket Izrael fiai magukkal hoztak Egyiptomból, Szichemben temették el, azon a telken, amelyet Jákob Szichem apjának, Hámornak a fiaitól vett 100 ezüstön, s amely József fiainak örökrésze lett. (Józsue könyve 24, 32)

  • "Hetven királynak vágattam le keze és lába hüvelykét - mondta ekkor Adonicedek. - Ezek asztalom alatt szedegették a morzsákat. Ahogy én tettem, úgy fizet nekem vissza Isten is." Jeruzsálembe vitték, és ott meghalt. (Bírák könyve 1, 7)

  • Júda nem tudta elfoglalni Gázát és környékét, sem Aszkalont és környékét, sem Ekront és környékét. (Bírák könyve 1, 18)

  • De Júdával volt az Úr, amikor hatalmába kerítette a hegyvidéket. Nem sikerült elûznie a síkság lakóit, mert vasszekereik voltak. (Bírák könyve 1, 19)

  • Manassze nem hódította meg Bet-Seant és a hozzá tartozó falvakat, sem pedig Taanákot és a hozzá tartozó hegységeket. Nem ûzte el Dórnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem Jibleámnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem pedig Megiddónak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit; így a kánaániak megmaradtak ezen a vidéken. (Bírák könyve 1, 27)

  • Áser fiai tehát a kánaániak között maradtak, akik az országban éltek, mert nem tudták õket elûzni. (Bírák könyve 1, 32)


"Jesus está com você." São Padre Pio de Pietrelcina