Gefunden 239 Ergebnisse für: József és testvérei

  • Ezekben a napokban hírét vette a dolognak Judit, Merárinak a lánya, (aki) Ox fia volt, az József fia, az Oziel fia, az Elkia fia, az Ananiás fia, az Illés fia, az Helkiás fia, az Eliab fia, az Natanael fia, az Szalamiel fia, az Szaraszadé fia, az meg Izrael fia. (Judit könyve 8, 1)

  • Ezt olvassuk bennük: "A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók elõtt tekintélyes ember, testvérei sokaságának körében pedig kedves, mert népe javát kereste, a fajtájának boldogulása érdekében szólt." (a) Mardokeus így szólt: "Mindent Isten vitt végbe. (b) Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül: (c) sem a kis forrás, amely folyóvá dagadt, sem a fény, amely felragyogott, sem a nap, sem pedig a víz bõsége. Eszter ez a folyó, akit a király felségül vett és királynévá tett. (d) A két sárkány én vagyok meg Ámán. (e) A nemzetek azok, akik összegyûltek, hogy kiirtsák a zsidók nevét. (f) Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektõl a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem mûvelt soha. (g) Valójában õ rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. (h) S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az õ terve szerint a meghatározott órában, idõben és napon. (i) Isten akkor megemlékezett népérõl, s igazságot szolgáltatott örökségének. (k) Ezért ezek a napok, Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napja az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe elõtt minden nemzedéken át, örökkön-örökké népében, Izraelben." (l) Ptolemeusz és Kleopatra uralkodásának 4. évében Dosziteus, aki papnak és levita származásúnak mondta magát, valamint fia, Ptolemeusz hozták ezt a purimra vonatkozó levelet. Azt állították róla, hogy hiteles és a jeruzsálemi közösségbõl való Lüzimachosz fordította le, Ptolemeusznak a fia. (Eszter könyve 10, 3)

  • Erõs karral megszabadítottad népedet, Jákob és József fiait. (Zsoltárok könyve 77, 16)

  • József sátrát elvetette, s nem foglalta le Efraim törzsét sem. (Zsoltárok könyve 78, 67)

  • József nyomorúsága idején megtartotta a törvényt, és ura lett Egyiptomnak. (Makkabeusok I. könyve 2, 53)

  • Mind támogatták a testvérei és atyjának hívei. Örömmel harcba szálltak Izraelért. (Makkabeusok I. könyve 3, 2)

  • Júdás és testvérei látták, hogy a veszedelem egyre nagyobb, és a csapatok már az õ területükön táboroznak. A király rendelkezéseirõl is hallottak, hogy a népet teljesen ki kell pusztítani. (Makkabeusok I. könyve 3, 42)

  • Júdás és testvérei így beszéltek: "Lám, megsemmisültek ellenségeink! Menjünk hát fel, tisztítsuk meg és szenteljük föl a templomot!" (Makkabeusok I. könyve 4, 36)

  • Júdás, testvérei és Izrael egész közössége elhatározta, hogy az oltár fölszentelésének napjait minden esztendõben megünneplik öröm és ujjongás közepette ugyanabban az idõben, Kiszleu hónap huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át. (Makkabeusok I. könyve 4, 59)

  • Zakariás fia, József, valamint a sereg vezére, Azariás hallottak hõstetteikrõl és harcaikról. (Makkabeusok I. könyve 5, 56)

  • József és Azariás csatát vesztettek, egészen Júdea határáig üldözték õket. Izrael népébõl azon a napon mintegy kétezer férfi elesett. (Makkabeusok I. könyve 5, 60)

  • A nép súlyos vereséget szenvedett, mivel nem engedelmeskedtek Júdás és testvérei parancsának, hanem hõstettekrõl ábrándoztak. (Makkabeusok I. könyve 5, 61)


“Somente por meio de Jesus podemos esperar a salvação.” São Padre Pio de Pietrelcina