Gefunden 5395 Ergebnisse für: Aki
Péter lement és megszólította az embereket: "Íme, én vagyok, akit kerestek. Mi járatban vagytok?" (Apostolok Cselekedetei 10, 21)
Erre azt felelték: "Kornéliusz százados, aki az egész zsidó nép tanúsága szerint derék, istenfélõ férfi, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson el házába és hallgassa a tanításodat." (Apostolok Cselekedetei 10, 22)
mindenki kedves elõtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is. (Apostolok Cselekedetei 10, 35)
igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentõl elõre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. (Apostolok Cselekedetei 10, 41)
Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy õ az, akit az Isten az élõk és holtak bírájául rendelt. (Apostolok Cselekedetei 10, 42)
A próféták mind tanúságot tesznek arról, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bûnei bocsánatát." (Apostolok Cselekedetei 10, 43)
Péter még be sem fejezte a beszédet, s a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. (Apostolok Cselekedetei 10, 44)
A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiárad. (Apostolok Cselekedetei 10, 45)
"Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?" (Apostolok Cselekedetei 10, 47)
Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?" (Apostolok Cselekedetei 11, 17)
Akik az István miatt kitört üldözés elõl szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. (Apostolok Cselekedetei 11, 19)
Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevû szolgáló, aki meghallotta a zörgetést. (Apostolok Cselekedetei 12, 13)