Mosaico decorativo

Trouvé 5395 Résultats pour: Aki

  • Péter lement és megszólította az embereket: "Íme, én vagyok, akit kerestek. Mi járatban vagytok?" (Apostolok Cselekedetei 10, 21)

  • Erre azt felelték: "Kornéliusz százados, aki az egész zsidó nép tanúsága szerint derék, istenfélõ férfi, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson el házába és hallgassa a tanításodat." (Apostolok Cselekedetei 10, 22)

  • mindenki kedves elõtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is. (Apostolok Cselekedetei 10, 35)

  • igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentõl elõre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. (Apostolok Cselekedetei 10, 41)

  • Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy õ az, akit az Isten az élõk és holtak bírájául rendelt. (Apostolok Cselekedetei 10, 42)

  • A próféták mind tanúságot tesznek arról, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bûnei bocsánatát." (Apostolok Cselekedetei 10, 43)

  • Péter még be sem fejezte a beszédet, s a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. (Apostolok Cselekedetei 10, 44)

  • A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiárad. (Apostolok Cselekedetei 10, 45)

  • "Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?" (Apostolok Cselekedetei 10, 47)

  • Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?" (Apostolok Cselekedetei 11, 17)

  • Akik az István miatt kitört üldözés elõl szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. (Apostolok Cselekedetei 11, 19)

  • Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevû szolgáló, aki meghallotta a zörgetést. (Apostolok Cselekedetei 12, 13)


"Lembre-se de que você tem no Céu não somente um pai, mas também uma Mãe". São Padre Pio de Pietrelcina