Zsoltárok könyve, 77

1. (A karvezetõnek a "Jedutun" szerint - Aszaf zsoltára.)

2. Istenhez száll szavam, hozzá kiáltok, Istenhez száll szavam, hogy meghallgasson.

3. Keresem az Urat a szorongatás napján; éjszaka szûntelen hozzá emelem a kezem, lelkemnek nincs vigasztalása.

4. Istenre gondolok és sóhajtozom, róla elmélkedem, és eleped a lelkem.

5. Szemem nyitva tartod, nyugtalan vagyok, s nem tudok szólni.

6. Régmúlt napokra kell gondolnom,

7. a hajdani évekre emlékezem. Az éj óráiban töprengek szívemben, gondolkodom, fürkészi a lelkem:

8. "Eltaszít az Isten egyszer s mindenkorra? Nem lesz már soha irgalmas?

9. Kegyelme örökre elveszett? Elenyészett a minden nemzedéknek adott ígéret?

10. Isten elfeledte volna a jóságát? Bezárta irgalmát haragjába?"

11. S így szólok: "Az a bánatom, hogy a Magasságbeli jobbja megváltozott."

12. Emlékezem az Úr tetteirõl, gondolkozom a hajdani csodákról.

13. Minden mûvedet megfontolom, minden tettedet mérlegelem.

14. Isten, szent a te utad! Hol van olyan Isten, mint a mi Istenünk, olyan fölséges?

15. Te vagy az Isten, aki csodát mûvelsz, a pogányok elõtt is feltártad hatalmadat.

16. Erõs karral megszabadítottad népedet, Jákob és József fiait.

17. A vizek láttak téged, Istenem, a vizek láttak és megborzadtak, a hullámok a mélységekig megremegtek.

18. A felhõk bõven öntötték a vizet, a felhõk megdördültek, nyilaid szétrepültek.

19. Mennydörgésed visszhangzott a forgószélben, villámaid beragyogták az egész földet, a föld megingott és megremegett.

20. Utad átvitt a mély tengeren, ösvényeid átszelték a nagy vizeket, s lábadnak nyoma nem volt látható.

21. Mint egy nyájat, néped úgy vezetted Mózes és Áron kezével.