1. Ó, mily elhagyottan ül a város, amely egykor tele volt néppel! Olyan, mint az özvegy, bár nagy volt a népek között. A tartományok úrnõjét, lám, robotra fogták.

2. Csak sír, egyre sír éjjelente, könnyei peregnek az arcán. Azok közül, akik szerették, egy sincs, hogy vigasztalja. Barátai mind cserbenhagyták, és ellenségeivé lettek.

3. Számkivetésbe került Júda, alávetve elnyomásnak, nehéz szolgaságnak. A pogány népek között lakik, s nem talál nyugalmat. Üldözõi mind utolérték, ott, ahol nem volt menekvése.

4. A Sionra vivõ utak gyászolnak, mert nincs, aki ünnepelni jönne. Kapui mind elhagyottak, papjai sóhajtoznak. Lányai gyászban vannak, és õ maga is csupa keserûség.

5. Akik szorongatták, fölé kerekedtek, ellenségei dúskálkodnak. Maga az Úr sújtott le rá, tömérdek vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek, az elnyomó szeme láttára.

6. Sion leányának eltûnt minden dicsõsége. Fejedelmei olyanok lettek, mint a kosok, amelyek nem találnak legelõt. Erejüket vesztve vonszolják magukat üldözõik elõtt.

7. Jeruzsálem emlékezetébe idézi nyomorúsága és elnyomatása napjait, amikor népe ellenség kezére került, és senki nem sietett segítségére. Elnyomói látták ezt, és mulattak pusztulásán.

8. Súlyosan vétkezett Jeruzsálem, és tisztátalanná vált. Azok, akik tisztelték, most mind megvetik, mert látják gyalázatát. Õ maga meg csak sóhajtozik, és szégyenében elfordítja arcát.

9. Szenny borítja ruhája szegélyét; nem gondolta volna, hogy ilyen végre jut. Szörnyû mélyre süllyedt, és nincs, aki vigasztalja. "Uram, lásd meg nagy nyomorúságomat, mert ellenségem ujjong fölöttem."

10. Az ellenség kinyújtotta kezét minden drágasága felé. S látnia kellett, amint a pogányok behatoltak szentélyébe; azok, akiknek megtiltottad, hogy belépjenek gyülekezetedbe.

11. Egész népe sóhajtozik, és kenyér után eseng. Odaadják élelemért minden kincsüket, csak hogy megmentsék életüket. "Nézz rám, Uram, és vedd észre, mennyire megvetnek!"

12. Ó, ti mindnyájan, akik erre jártok az úton, nézzetek ide és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam? Mert lesújtott rám az Úr izzó haragjának napján.

13. Tüzet bocsátott le a magasból, s az átjárta minden csontomat. Hálót feszített ki a lábam elõtt, és elbuktatott. Elhagyatott lettem, s nyomorult egyszer s mindenkorra.

14. Súlyosan rám nehezedik vétkeim igája, az õ keze rótta össze. Az Úr igája nyomja nyakamat, s maradék erõm fogytán van. Ellenségeim kénye-kedvére hagyott az Úr, s nincs erõm, hogy ellenálljak.

15. Megalázta az Úr vitéz harcosaimat; ünnepi gyülekezetet hívott egybe ellenem, hogy eltiporja ifjaimat. Sajtójában az Úr összetaposta Júda hajadon leányát.

16. Ezért sírok oly keservesen, szemembõl patakzik a könny. S vigasztalóm, aki erõt önthetne belém, messze van tõlem. Fiaim nyomorúságra jutottak, mert az ellenség felülkerekedett.

17. Sion a kezét nyújtja, de nincs, aki vigasztalja. Az Úr mindenfelõl elnyomókat küldött Jákob ellen. S Jeruzsálem utálat tárgya lett körükben.

18. Igazságosan sújt az Úr, mert lázongtam parancsai ellen. Hallgassatok ide mind, ti nemzetek, és lássátok fájdalmamat: Szüzeim és ifjaim fogságba mentek.

19. Segítségért folyamodtam barátaimhoz, de cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, amikor élelmet kerestek, hogy megmentsék életüket.

20. Nézd, Uram, mennyire szorongok! Megrendült egész bensõm, s a szívem megfordult bennem. Bizony, mennyit lázongtam ellened! És most kívül fiaimtól foszt meg a kard, belül meg a halál pusztít.

21. Halld meg, mennyit sóhajtozom, mert nincs, aki vigasztaljon! Ellenségeim mind ujjonganak pusztulásom hírére, amiért így bántál velem. Hozd el hát a napot, amelyet megígértél, hadd legyenek hozzám hasonlóvá!

22. Jusson színed elé minden gonoszságuk, s bánj velük úgy, amint velem bántál minden vétkemért! Bizony, sokat sóhajtozom, és szomorú a szívem.






“O grau sublime da humildade é não só reconhecer a abnegação, mas amá-la.” São Padre Pio de Pietrelcina