Gefunden 1997 Ergebnisse für: volt

  • Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint Dorkász, azaz gazella. Sok jót tett, és gyakorolta az irgalmasságot. (Apostolok Cselekedetei 9, 36)

  • Vallásos és istenfélõ volt egész háza népével együtt. Bõségesen osztotta az alamizsnát a népnek, és állandóan imádkozott az Istenhez. (Apostolok Cselekedetei 10, 2)

  • A nap kilencedik órájában látomása volt. Egész világosan látta, hogy az Úr angyala belép hozzá és megszólítja: "Kornéliusz!" (Apostolok Cselekedetei 10, 3)

  • Mindenféle négylábú és csúszómászó állat meg égi madár volt benne. (Apostolok Cselekedetei 10, 12)

  • Miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. S õ ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtõl megszállottat, mert vele volt az Isten. (Apostolok Cselekedetei 10, 38)

  • "Joppe városában voltam és imádkoztam, közben látomásom volt. Valami lepedõféle ereszkedett le egészen elém az égbõl, a négy csücskénél fogva. (Apostolok Cselekedetei 11, 5)

  • Én szabadkoztam: Szó sem lehet róla, Uram, hisz nekem soha semmi közönséges és tisztátalan nem volt még a számban. (Apostolok Cselekedetei 11, 8)

  • Velük volt az Úr segítsége: sokan hívõk lettek, és megtértek az Úrhoz. (Apostolok Cselekedetei 11, 21)

  • Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, boldog volt és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyébõl. (Apostolok Cselekedetei 11, 23)

  • Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek. (Apostolok Cselekedetei 11, 24)

  • Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték. (Apostolok Cselekedetei 12, 3)

  • Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló õrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti. (Apostolok Cselekedetei 12, 4)


“O demônio é forte com quem o teme, mas é fraco com quem o despreza.” São Padre Pio de Pietrelcina