Gefunden 221 Ergebnisse für: történt

  • A király éppen a téli házban tartózkodott - ugyanis mindez a kilencedik hónapban történt -, és ezért tûz égett elõtte egy serpenyõben. (Jeremiás könyve 36, 22)

  • Jeremiás az õrség udvarában maradt egészen addig a napig, amelyen Jeruzsálemet elfoglalták. Jeruzsálem elfoglalása így történt: (Jeremiás könyve 38, 28)

  • és most rá is hozta. Az Úr megtette, amivel fenyegetett benneteket, mert vétkeztetek az Úr ellen, és nem hallgattatok szavára. Ezért történt veletek ez a dolog. (Jeremiás könyve 40, 3)

  • De a hetedik hónapban történt, hogy a királyi vérbõl származó Jismael, Elisama fiának, Netanjának a fia tíz emberével együtt elment Gedaljához, Achikám fiához Micpába. Amikor együtt lakomáztak Micpában, (Jeremiás könyve 41, 1)

  • Ez azokért a gonoszságokért történt, amelyeket elkövettek, csak hogy engem haragra ingereljenek; ugyanis idegen isteneknek mutattak be tömjénáldozatot és azoknak szolgáltak, akiket sem õk, sem ti, sem atyáitok soha nem is ismertek. (Jeremiás könyve 44, 3)

  • Mindez tehát azért történt, mert tömjént áldoztatok és így vétkeztetek az Úr ellen, mert nem hallgattatok az Úr szavára, és nem az õ törvénye, parancsai és rendeletei szerint jártatok el - ezért jött rátok ez a veszedelem, mind a mai napig." (Jeremiás könyve 44, 23)

  • Állj ki az útra, s vigyázva nézz körül, Aroer lakossága! Kérdezd meg, aki elfutott s megmenekült, ezt kérdezd meg tõle: Mi történt? (Jeremiás könyve 48, 19)

  • És amint a felforgatott Szodomával, Gomorrával és szomszédaival történt, senki sem lakik ott többé - mondja az Úr -, senki sem telepszik meg ott újra. (Jeremiás könyve 49, 18)

  • Aki csak rájuk talált, emésztette õket. Ellenségeik így szóltak: "Mi nem vagyunk hibásak; azért történt ez velük, mert vétkeztek az Úr ellen, aki az igazság legelõje és atyáik reménysége." (Jeremiás könyve 50, 7)

  • Az Úr haragja miatt történt ez Jeruzsálemben és Júdában, míg végül el nem vetette õket színe elõl. Cidkija fellázadt Babilon királya ellen. (Jeremiás könyve 52, 3)

  • Az ott ítéletet tartott fölötte. Az történt, hogy Babilon királya megölette Cidkija fiait apjuk szeme láttára; sõt Júda összes fõemberét is halálra adta Riblában. (Jeremiás könyve 52, 10)

  • Az ötödik hónapban, a hónap tizedik napján - ez Nebukadnezár babiloni király 19. esztendejében történt - Nebuzaradán, a testõrség parancsnoka, aki a babiloni király közvetlen környezetéhez tartozott, eljött Jeruzsálembe. (Jeremiás könyve 52, 12)


“Desapegue-se daquilo que não é de Deus e não leva a Deus”. São Padre Pio de Pietrelcina