Gefunden 128 Ergebnisse für: ebben

  • Úgy bántak el velük, ahogyan gonoszságukban õk akartak elbánni embertársukkal. Ebben Mózes törvényei szerint jártak el: meg kellett halniuk. Az ártatlan vér pedig megszabadult azon a napon. (Dániel könyve 13, 62)

  • Habakuk próféta ebben az idõben élt Júdeában. Éppen megfõzte az ételt, a kenyeret beleaprította a tálba és elindult a mezõre, hogy kivigye az aratóknak. (Dániel könyve 14, 33)

  • Ebben az órában is odajött, dicsõítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását. (Lukács evangéliuma 2, 38)

  • Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: "Él a fiad." És hívõ lett egész háza népével egyetemben. (János evangéliuma 4, 53)

  • Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyûlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. (János evangéliuma 12, 25)

  • Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai elõtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. (János evangéliuma 20, 30)

  • Mert valóban összefogott ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével fölkent, szent szolgád, Jézus ellen, (Apostolok Cselekedetei 4, 27)

  • Ebben az idõben született Mózes, aki tetszett az Istennek. Három hónapig az apai házban táplálták. (Apostolok Cselekedetei 7, 20)

  • Így nagy volt az öröm ebben a városban. (Apostolok Cselekedetei 8, 8)

  • Kornéliusz válaszolt: "Éppen ebben az órában lesz négy napja, hogy kilenc órakor imádkoztam házamban, és egy férfi jelent meg elõttem ragyogó ruhában. (Apostolok Cselekedetei 10, 30)

  • Ebben a pillanatban három ember ért a házhoz, ahol laktam. Cezáreából küldték õket hozzám. (Apostolok Cselekedetei 11, 11)

  • Ebben az idõben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik. (Apostolok Cselekedetei 12, 1)


“Queira o dulcíssimo Jesus conservar-nos na Sua graça e dar-nos a felicidade de sermos admitidos, quando Ele quiser, no eterno convívio…” São Padre Pio de Pietrelcina