Gefunden 75 Ergebnisse für: arról

  • Azért hát tovább faggatták a vakot: "Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?" "Azt, hogy próféta" - felelte. (János evangéliuma 9, 17)

  • Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt." (János evangéliuma 13, 35)

  • Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk." (Apostolok Cselekedetei 4, 20)

  • A próféták mind tanúságot tesznek arról, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bûnei bocsánatát." (Apostolok Cselekedetei 10, 43)

  • Arról szó sem lehet, hogy Isten szava megdõlt, hiszen nem mindenki izraelita, aki Izraeltõl származik, (Rómaiaknak írt levél 9, 6)

  • Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével. (Rómaiaknak írt levél 15, 18)

  • Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 27)

  • Nem szeretném, testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésrõl, amely Ázsiában ért bennünket: módfelett, szinte erõnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkrõl is lemondtunk. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 8)

  • Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekrõl és arról a szeretetrõl, amelyet minden szent iránt tanúsíttok (Kolosszeieknek írt levél 1, 4)

  • Timóteus éppen most tért vissza tõletek, és jó hírt hozott nekünk hitetek, szeretetetek felõl, és arról, hogy szívesen emlékeztek ránk, sõt szeretnétek látni minket, mint ahogy mi is titeket. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 3, 6)

  • Ami az idõt és az órát illeti, testvérek, arról nem szükséges írnom. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 5, 1)

  • Én, Pál sajátkezûleg írom: Én térítem meg. Nem is beszélek arról, hogy te többel tartozol nekem: saját magaddal. (Filemonnak írt levél 1, 19)


“A mulher forte é a que tem temor de Deus, a que mesmo à custa de sacrifício faz a vontade de Deus.” São Padre Pio de Pietrelcina