Mosaico decorativo

Gefunden 2741 Ergebnisse für: Mert

  • Elment tehát és megkísérelte a város kifosztását, de nem sikerült neki, mert a város lakói tudtak tervérõl, (Makkabeusok I. könyve 6, 3)

  • Napokig ott maradt, mert nagy kedvetlenség lett úrrá rajta. Azt hitte, hogy meg kell halnia. (Makkabeusok I. könyve 6, 9)

  • Csak kevés ember maradt a szentélyben, mert az éhség úrrá lett rajtuk, és szétszéledtek, ki-ki a maga hazájába. (Makkabeusok I. könyve 6, 54)

  • Engedjük meg nekik, hogy szokásaik szerint éljenek, úgy, mint azelõtt. Mert amiatt gyúltak haragra és mûvelték mindezt, hogy szokásaikat betiltottuk." (Makkabeusok I. könyve 6, 59)

  • De nem hittek szavuknak, mert látták, hogy nagy haderõvel érkeztek. (Makkabeusok I. könyve 7, 11)

  • Amikor Júdás látta, hogy serege felbomlott, a harc pedig elkerülhetetlen, nagyon elcsüggedt, mert már nem volt rá ideje, hogy összegyûjtse õket. (Makkabeusok I. könyve 9, 7)

  • Azokban a napokban nagy éhínség támadt, mert az ország is eltévelyedett velük. (Makkabeusok I. könyve 9, 24)

  • Jonatán így szólt embereihez: "Rajta! Vívjunk meg az életünkért! Mert ma másképp áll a dolog, mint tegnap vagy tegnapelõtt. (Makkabeusok I. könyve 9, 44)

  • Erre hatalmas sereg élén elindult, hogy bevonuljon. Titokban levelet küldött híveinek Júdeába, hogy fogják el Jonatánt és embereit. De nem sikerült nekik, mert kitudódott a tervük. (Makkabeusok I. könyve 9, 60)

  • Mert így gondolkodott: "Gyorsan szövetségre kell vele lépnünk, mielõtt még Alexanderral szövetkezne ellenünk. (Makkabeusok I. könyve 10, 4)

  • Mert arra a sok gonoszságra fog gondolni, amit ellene, testvérei és népe ellen végbevittünk." (Makkabeusok I. könyve 10, 5)

  • Csak Bet-Curban maradtak néhányan azok közül, akik elhagyták a törvényt és a parancsokat. Mert menedékül szolgált nekik. (Makkabeusok I. könyve 10, 14)


"O mal não se vence com o mal, mas com o bem, que tem em si uma força sobrenatural." São Padre Pio de Pietrelcina