Mosaico decorativo

Gefunden 14647 Ergebnisse für: Kő

  • A testvérek, mihelyt hírt hallottak rólunk, elénk siettek egészen a Forum Appii és a Tres Tabernae tájáig. Amikor Pál meglátta õket, hálát adott az Istennek, és bizalommal telt el. (Apostolok Cselekedetei 28, 15)

  • Amikor megérkeztünk Rómába, Pál engedélyt kapott, hogy saját szállást vegyen egy katona õrizete alatt. (Apostolok Cselekedetei 28, 16)

  • Három nap múlva magához kérette a tekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, beszélt hozzájuk: "Testvérek! Semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis megkötöztek Jeruzsálemben, és a rómaiak kezére adtak. (Apostolok Cselekedetei 28, 17)

  • Ezek kivizsgálták ügyemet, s szabadon akartak engedni, mert semmi okot nem találtak, amiért halálra ítéljenek. (Apostolok Cselekedetei 28, 18)

  • A zsidók azonban tiltakoztak, így kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet akarnám vádolni. (Apostolok Cselekedetei 28, 19)

  • Mivel egymás közt nem értettek egyet, szétoszlottak. Pál csak ezt mondta nekik: "Jól beszélt a Szentlélek Izajás próféta által atyáitokhoz, (Apostolok Cselekedetei 28, 25)

  • amikor ezt mondta: Menj el ahhoz a néphez és mondd: Hallván halljátok, de nem értitek, nézvén nézitek, de nem látjátok, (Apostolok Cselekedetei 28, 26)

  • Általa nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsõségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. (Rómaiaknak írt levél 1, 5)

  • Ezeknek ti is közéjük tartoztok, Jézus Krisztus meghívottai. (Rómaiaknak írt levél 1, 6)

  • és szüntelenül azért könyörgök, hogy egyszer Isten segítségével eljuthassak már hozzátok, (Rómaiaknak írt levél 1, 10)

  • hiszen nagyon szeretnélek látni benneteket, hogy megerõsödésetekre némi lelki ajándékot juttassak nektek, (Rómaiaknak írt levél 1, 11)

  • más szóval, hogy a hitben, amely éppúgy a tiétek is, mint az enyém, kölcsönösen megvigasztaljuk egymást. (Rómaiaknak írt levél 1, 12)


"Deus quer que as suas misérias sejam o trono da Sua misericórdia." São Padre Pio de Pietrelcina