Mosaico decorativo

Gefunden 14647 Ergebnisse für: Kő

  • Szavai befejeztével letérdelt, és imádkozott velük. (Apostolok Cselekedetei 20, 36)

  • Nagy sírásban törtek ki mindnyájan, Pál nyakába borultak és összecsókolták. (Apostolok Cselekedetei 20, 37)

  • Miután elváltunk tõlük, kifutottunk a tengerre, és egyenes irányban haladva Kószba értünk, másnap meg Roduszba és onnét Patarába. (Apostolok Cselekedetei 21, 1)

  • Láttuk Ciprust, de bal felõl elkerültük, hogy Szíriába hajózzunk. Tíruszban értünk kikötõbe, itt kellett a hajónak a rakományát kitennie. (Apostolok Cselekedetei 21, 3)

  • Amikor ezeknek a napoknak az elmúltával útnak indultunk, mind elkísértek minket feleségestül és gyerekestül egészen a város határáig. A tengerparton letérdeltünk és imádkoztunk. (Apostolok Cselekedetei 21, 5)

  • Másnap folytattuk utunkat, és Cezáreába értünk. Itt betértünk Fülöp evangélistának, a hét közül az egyik diakónusnak a házába, és nála szálltunk meg. (Apostolok Cselekedetei 21, 8)

  • Már eltöltöttünk nála néhány napot, amikor Júdeából egy Agábusz nevû próféta érkezett. (Apostolok Cselekedetei 21, 10)

  • Odajött, elvette Pál övét, és összekötözte vele kezét, lábát, s így szólt: "Ezt üzeni a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik majd meg Jeruzsálemben és kiszolgáltatják a pogányoknak." (Apostolok Cselekedetei 21, 11)

  • De Pál így válaszolt: "Miért sírtok és miért okoztok szomorúságot szívemnek? Készen vagyok rá, hogy Jeruzsálemben nemcsak a bilincseket, hanem a halált is elszenvedjem Urunk Jézus ügyéért." (Apostolok Cselekedetei 21, 13)

  • Amikor megérkeztünk Jeruzsálembe, a testvérek örömmel fogadtak minket. (Apostolok Cselekedetei 21, 17)

  • Üdvözölte õket, aztán sorjában elbeszélte, mi mindent tett az Isten a pogányok között szolgálata által. (Apostolok Cselekedetei 21, 19)

  • Azután, hogy meghallgatták, magasztalták az Istent, õhozzá meg így szóltak: "Látod, testvér, hány ezren vannak a zsidók között, akik megtértek, de azért buzgón tartják a törvényt. (Apostolok Cselekedetei 21, 20)


"Todas as graças que pedimos no nome de Jesus são concedidas pelo Pai eterno." São Padre Pio de Pietrelcina