Gefunden 746 Ergebnisse für: Jézus Visszatérése
Hûséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe. (Korintusiaknak írt I. levél 1, 9)
Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban. (Korintusiaknak írt I. levél 1, 10)
Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettrõl. (Korintusiaknak írt I. levél 2, 2)
A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. (Korintusiaknak írt I. levél 3, 11)
Urunk, Jézus Krisztus nevében egyesüljünk, ti és az én lelkem, Urunk Jézus hatalmával, (Korintusiaknak írt I. levél 5, 4)
Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által. (Korintusiaknak írt I. levél 6, 11)
nekünk mégis egy az Istenünk: az Atya, akitõl minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk. (Korintusiaknak írt I. levél 8, 6)
Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, (Korintusiaknak írt I. levél 11, 23)
Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: "Átkozott legyen Jézus." De azt sem mondhatja senki: "Jézus az Úr", csak a Szentlélek által. (Korintusiaknak írt I. levél 12, 3)
Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok, testvérek, Urunkban, Jézus Krisztusban. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 31)
De legyen hála Istennek, mert õ gyõzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 57)
Urunk, Jézus (Krisztus) kegyelme legyen veletek! Szeretettel vagyok mindnyájatok iránt, Krisztus Jézusban. (Korintusiaknak írt I. levél 16, 23)