Gefunden 2271 Ergebnisse für: Izrael királya
A zsidó fõpapok azért kérték Pilátust: "Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok." (János evangéliuma 19, 21)
Az egybegyûltek erre megkérdezték: "Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?" (Apostolok Cselekedetei 1, 6)
Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!" (Apostolok Cselekedetei 2, 36)
hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az õ nevében áll itt elõttetek egészségesen. (Apostolok Cselekedetei 4, 10)
Mert valóban összefogott ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével fölkent, szent szolgád, Jézus ellen, (Apostolok Cselekedetei 4, 27)
Megfogadták e szavakat, hajnalban bementek a templomba és tanítottak. Amikor megérkezett a fõpap és kísérete, egybehívták a fõtanácsot és Izrael fiainak összes véneit, és üzentek a börtönbe, hogy vezessék õket elõ. (Apostolok Cselekedetei 5, 21)
Minden viszontagságán átsegítette, sõt kegyeltté tette, és bölcsességgel tüntette ki Egyiptom királya, a fáraó elõtt, úgyhogy az megtette Egyiptom és egész háza kormányzójává. (Apostolok Cselekedetei 7, 10)
Amikor betöltötte negyvenedik évét, az a gondolata támadt, hogy meglátogatja testvéreit, Izrael fiait. (Apostolok Cselekedetei 7, 23)
Ez a Mózes mondta Izrael fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek sorából, mint engem is. (Apostolok Cselekedetei 7, 37)
Erre az Isten elfordult tõlük, és hagyta, hogy az égi sereg szolgálatára adják magukat, amint meg van írva a próféták könyvében: Vajon mutattatok-e be nekem véres és égõáldozatokat negyven esztendõn át a pusztában, Izrael háza? (Apostolok Cselekedetei 7, 42)
Az Úr azonban ezt válaszolta neki: "Menj csak, mert választott edényem õ, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. (Apostolok Cselekedetei 9, 15)
A tanítást ugyan Izrael fiainak adta, amikor békét hirdetett Jézus Krisztus által. Õ mindenki Ura. (Apostolok Cselekedetei 10, 36)