Mosaico decorativo

Gefunden 1979 Ergebnisse für: Izrael Területi Bővítése

  • és költözz velük Médiába, mert hiszek az Isten szavának, annak, amit Náhum Ninivérõl mondott. Minden beteljesedik és megvalósul, amit Izrael prófétái Asszíriáról és Ninivérõl jövendöltek, akiket Isten küldött, nem hiúsul meg egyetlen szavuk sem. Minden megtörténik majd a maga idejében. Akkor majd nagyobb biztonságban lesz az ember Médiában, mint Asszíriában és Babilóniában. Mert tudom és hiszem, hogy amit Isten mond, az mind bekövetkezik és megtörténik, és abból, amit jövendöl, nem hiúsul meg egyetlen szó sem. Testvéreinket, akik Izrael földjén élnek, számba veszik és elhurcolják messze szép hazájuktól. Izrael egész földje elpusztul, Szamaria és Jeruzsálem pusztasággá lesz, az Isten háza is elhagyatott lesz és üszkös (egy ideig). (Tóbiás könyve 14, 4)

  • Akkor Isten megint megkönyörül rajtuk, és visszavezeti õket Izrael földjére. Újra fölépítik házát, ha nem is lesz olyan szép, mint a régi volt, addig, míg el nem jön annak is az ideje. Akkor aztán mindnyájan hazatérnek a fogságból, s teljes pompájában újjáépítik Jeruzsálemet, és újra fölépítik benne az Isten házát, amint Izrael prófétái elõre megmondták. (Tóbiás könyve 14, 5)

  • Izrael minden fia, aki addig megmarad, tiszta szívvel gondol Istenre. Eljönnek és Jeruzsálemben gyûlnek össze, és attól kezdve biztonságban lakják majd Ábrahám földjét, és az a tulajdonuk lesz. Azok, akik igazságban szeretik Istent, mind örülnek majd, azok pedig, akik bûnt és igazságtalanságot követnek el, eltûnnek a föld színérõl. (Tóbiás könyve 14, 7)

  • továbbá Izrael fiait, akik Keleontól délre a puszta szélén laktak. (Judit könyve 2, 23)

  • Amikor Izrael fiai, akik Júdeában laktak, megtudták, hogy Nebukadnezárnak, az asszírok királyának fõvezére, Holofernesz mit tett a nemzetekkel: kifosztotta és lerombolta szentélyeiket, (Judit könyve 4, 1)

  • Izrael fiai aszerint jártak el, amint Joakim fõpap és a nép vezetõinek Jeruzsálemben székelõ tanácsa elrendelte. (Judit könyve 4, 8)

  • Izrael férfiai mindnyájan az Úrhoz kiáltottak nagy áhítattal, és megalázkodtak. (Judit könyve 4, 9)

  • Izrael fiai, akik Jeruzsálemben laktak, az asszonyokkal és a gyerekekkel egyetemben mind leborultak a szentély elõtt, hamut szórtak a fejükre, és kitárták kezüket az Úr elõtt. (Judit könyve 4, 11)

  • Az oltárt is szõrzsákkal borították le. Hangosan, egy szívvel és buzgón könyörögtek Izrael Istenéhez, ne engedje, hogy gyermekeiket lemészárolják, asszonyaikat elrabolják, örökrészük városait lerombolják, s a templomot megszentségtelenítsék és gyalázattal és gúnnyal illessék a pogányok. (Judit könyve 4, 12)

  • Turbánjukon hamu volt. Minden erejükbõl az Úrhoz kiáltottak, hogy tekintsen le irgalmasan Izrael egész házára. (Judit könyve 4, 15)

  • Hírül vitték Holofernesznek, az asszír hadsereg fõparancsnokának, hogy Izrael fiai ellenállásra készülnek, megszállták a hegyek hágóit, megerõsítették a hegyek magaslatait és a síkságon akadályokat helyeztek el. (Judit könyve 5, 1)

  • "Mi ugyanis nem félünk Izrael fiaitól, hiszen olyan nép, amelynek nincs sem ereje, sem hatalma kemény ütközetre. (Judit könyve 5, 23)


"O mal não se vence com o mal, mas com o bem, que tem em si uma força sobrenatural." São Padre Pio de Pietrelcina