Gefunden 6746 Ergebnisse für: Hogy
A népességet meg elhurcolta, hogy a fûrészek, a vascsákányok, a vasbalták mellé rendelje s a téglaégetõ kemencékben dolgoztassa õket. Ugyanígy bánt az ammoniták minden városával. Aztán visszatért Dávid az egész sereggel Jeruzsálembe. (Sámuel II. könyve 12, 31)
S Amnon annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy egészen belebetegedett. Érintetlen lány volt ugyanis, így Amnon lehetetlennek találta, hogy hozzá közeledjék. (Sámuel II. könyve 13, 2)
Azt mondta neki: "Hogy van az, király fia, hogy minden reggel olyan bágyadt vagy? Nem mondanád el?" Amnon így válaszolt: "Szerelmes vagyok Támárba, testvéremnek, Absalomnak a húgába." (Sámuel II. könyve 13, 4)
Most azt mondta Amnon Támárnak: "Hozd be nekem az ételt a belsõ szobába, hogy a kezedbõl ehessek." Támár fogta a lepényt, amelyet csinált, és bevitte bátyjának, Amnonnak a belsõ szobába. (Sámuel II. könyve 13, 10)
Két esztendõvel késõbb történt, hogy Absalom birkanyírást tartott Efraim közelében Baal-Hacorban, s meghívta a király valamennyi fiát. (Sámuel II. könyve 13, 23)
De akkor Dávid testvérének, Simeának a fia, Jonadab megszólalt és azt mondta: "Ne gondolja uram, hogy mind megölték az ifjakat, a király fiait. Nem, hanem csak Amnon halt meg. Mert Absalom attól a naptól fogva, hogy Amnon meggyalázta húgát, Támárt, jelét adta annak, hogy gonoszságot forral. (Sámuel II. könyve 13, 32)
Ne vegye hát, uram királyom szívére a dolgot, és ne gondolja, hogy mind meghaltak a királyfiak. Nem, hanem csak Amnon halott." (Sámuel II. könyve 13, 33)
Joáb, Ceruja fia észrevette, hogy a király szíve megenyhült Absalom iránt. (Sámuel II. könyve 14, 1)
S volt szolgálódnak két fia. Egymásnak estek, s mivel nem volt ott senki, aki szétválasztotta volna õket, az egyikük akkorát ütött testvérére, hogy megölte. (Sámuel II. könyve 14, 6)
Erre az egész nemzetség rátámadt szolgálódra és azt mondta: Add ki, aki agyonütötte testvérét, hadd vegyük el az életét testvére életéért, akit megölt, s hadd irtsuk ki még az örököst is. Így ki akarták oltani azt a parazsat is, ami még megmaradt nekem, hogy férjemnek se neve, se utódai ne maradjanak a földön." (Sámuel II. könyve 14, 7)
(Az asszony) azonban tovább beszélt: "Mondja hát ki a király az Úrnak, Istenének a nevét, hogy a vérbosszút álló ne törjön vesztére és ne pusztítsa el fiamat." Erre így szólt hozzá: "Amint igaz, hogy az Úr él: a fiadnak egy haja szála sem esik le a földre." (Sámuel II. könyve 14, 11)
Erre az asszony azt mondta: "Hát akkor miért forgatott olyan gondolatokat magában a király az Isten népe ellen, hogy nem engedi hazatérni azt, akit számûzött mert hisz azzal, hogy ilyen ítéletet hozott, saját magát bûnösnek mondta ki. (Sámuel II. könyve 14, 13)
