Gefunden 873 Ergebnisse für: Amelyet

  • Szeretteim, ez már a második levelem, amelyet nektek írok. Arra törekszem, hogy bennük emlékeztesselek benneteket, és így ébren tartsam bennetek a tiszta gondolkodást, (Szent Péter II. levele 3, 1)

  • hogy jussanak eszetekbe, amiket a szent próféták elõre megmondtak, továbbá Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közöltek veletek. (Szent Péter II. levele 3, 2)

  • Az üzenet, amelyet tõle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. (Szent János I. levele 1, 5)

  • Szeretteim, nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amelyet kezdettõl tartotok. A régi parancs az a tanítás, amelyet hallottatok. (Szent János I. levele 2, 7)

  • És ez az ígéret, amelyet õ maga tett nekünk, az örök élet. (Szent János I. levele 2, 25)

  • Aki teljesíti parancsait, benne marad az Istenben, és az Isten is õbenne. Azt, hogy õ bennünk marad-e, a Lélektõl tudjuk meg, amelyet nekünk adott. (Szent János I. levele 3, 24)

  • Aki hisz az Isten Fiában, magában hordja az (Isten) tanúságát. Aki nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, épp mert nem hisz tanúságában, amelyet az Isten Fia mellett tett. (Szent János I. levele 5, 10)

  • hogy ítéletet tartson mindenek fölött, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövetett, és minden káromló szóért, amit az istentelen bûnösök a szájukon csak kiejtettek." (Szent Júdás levele 1, 15)

  • Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kell következnie. Elküldte angyalát, így adta tudtul szolgájának, Jánosnak, (Jelenések könyve 1, 1)

  • Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A gyõztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja." (Jelenések könyve 2, 17)

  • Ezek után láttam, hogy egyszer csak kapu nyílt az égen, és az elõbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mintha harsona szólt volna hozzám, folytatta: "Gyere fel ide, és megmutatok neked mindent, aminek ezek után történnie kell." (Jelenések könyve 4, 1)

  • Holttestük ott hever majd a nagyváros utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették. (Jelenések könyve 11, 8)


“Deus quer que as suas misérias sejam o trono da Sua misericórdia.” São Padre Pio de Pietrelcina