Gefunden 5395 Ergebnisse für: Aki
Aki az elragadtatás nyelvén szól, csak a maga lelki épülését szolgálja, aki azonban prófétál, az Egyházat építi vele. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 4)
Szeretném, ha mindnyájan szólnátok az elragadtatás nyelvén, de még inkább azt, hogy prófétáljatok, hiszen aki prófétál, az nagyobb annál, mint aki az elragadtatás nyelvén szól, hacsak szavait meg nem magyarázza, hogy az Egyház is épüljön rajta. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 5)
Aki tehát az elragadtatás nyelvén szól, imádkozzék, hogy meg is tudja magyarázni. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 13)
Ha ugyanis csak lélekben dicsõíted az Istent, hogyan mondhat áldó imádra ament az, akinek a be nem avatottak szerepe jutott? Azt sem tudja, mit beszélsz. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 16)
Mi következik ebbõl, testvérek? Amikor egybegyûltök, akinek csak van dicsõítõ éneke, tanítása vagy kinyilatkoztatása, nyelvadománya vagy magyarázata, az mind épülésetekre szolgáljon. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 26)
Az elragadtatás nyelvén kettõ vagy legföljebb három szóljon csak, mégpedig sorjában, és valaki magyarázza meg. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 27)
Aki prófétának vagy lelki adománnyal megáldottnak tartja magát, vegye tudomásul, hogy amit írok, az az Úr akarata. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 37)
Sõt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 18)
Mindenki, amikor sorra kerül: elõször Krisztus, majd az õ eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 23)
Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 27)
S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 28)
De - kérdezhetné valaki - hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elõ? (Korintusiaknak írt I. levél 15, 35)