Mosaico decorativo

Gefunden 5569 Ergebnisse für: út

  • A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsiában hirdessék az Isten szavát, ezért Frigia és Galácia felé vették útjukat. (Apostolok Cselekedetei 16, 6)

  • Amikor Miziába értek, megkísérelték, hogy Bitiniába utazzanak, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik. (Apostolok Cselekedetei 16, 7)

  • A látomás után rajta voltunk, hogy mielõbb útra keljünk Macedóniába, mert biztosak voltunk benne, hogy az Isten rendelt oda minket hirdetni az evangéliumot. (Apostolok Cselekedetei 16, 10)

  • Egész háza népével együtt megkeresztelkedett, aztán kért minket: "Ha nézetetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba, és maradjatok nálam." És erõvel rá is vett erre minket. (Apostolok Cselekedetei 16, 15)

  • Pál után és miutánunk szaladt, és így kiáltozott: "Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek." (Apostolok Cselekedetei 16, 17)

  • Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették õket, s megparancsolták az õrnek, hogy jól vigyázzon rájuk. (Apostolok Cselekedetei 16, 23)

  • Az pedig még akkor magához vette õket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt. (Apostolok Cselekedetei 16, 33)

  • A börtönbõl kiszabadulva Lidiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek. (Apostolok Cselekedetei 16, 40)

  • Néhányan hittek közülük, ezek Pálhoz meg Sziláshoz csatlakoztak egy sereg göröggel és jópár elõkelõ asszonnyal együtt. (Apostolok Cselekedetei 17, 4)

  • De nem találták meg õket, ezért Jázont néhány testvérrel együtt a városi elöljárók elé hurcolták, s közben ezt kiabálták: (Apostolok Cselekedetei 17, 6)

  • A testvérek Pált és Szilást azonnal, még akkor éjszaka útnak indították Bereába. Mihelyt megérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába. (Apostolok Cselekedetei 17, 10)

  • Pált kísérõi egészen Athénbe vezették. Mielõtt visszafordultak volna, azt az utasítást kapták tõle Szilás és Timóteus számára, hogy minél elõbb menjenek utána. (Apostolok Cselekedetei 17, 15)


"Quem te agita e te atormenta é o demônio. Quem te consola é Deus!" São Padre Pio de Pietrelcina