Mosaico decorativo

Gefunden 99 Ergebnisse für: Üzenet Istentől

  • Így világossá vált elõttünk, hogy mindent tudsz, s nincs szükséged rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy az Istentõl jöttél." (János evangéliuma 16, 30)

  • De ha Istentõl van, nem tudjátok szétoszlatni õket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe." Elfogadták érvelését. (Apostolok Cselekedetei 5, 39)

  • igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentõl elõre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. (Apostolok Cselekedetei 10, 41)

  • Pál így válaszolt: "Kérem az Istentõl, akár kicsi, akár nagy áron, hogy nemcsak te, hanem egész mai hallgatóságom olyan legyen, mint én vagyok, leszámítva ezeket a bilincseket." (Apostolok Cselekedetei 26, 29)

  • Üdvözlöm Rómában mindazokat, akiket az Isten szeret, és a szentségre meghívott. Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentõl és Urunktól, Jézus Krisztustól! (Rómaiaknak írt levél 1, 7)

  • az a zsidó, aki bensõleg az, s aki nem betû szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertõl, hanem Istentõl kapja a dicséretet. (Rómaiaknak írt levél 2, 29)

  • Mert félreismerik az Istentõl eredõ megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentõl származó megigazulásnak. (Rómaiaknak írt levél 10, 3)

  • A nekem adott kegyelem segítségével azt mondom mindegyiteknek: Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok, mindenki az Istentõl neki juttatott hit mértéke szerint. (Rómaiaknak írt levél 12, 3)

  • Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentõl, ami van, azt Isten rendelte. (Rómaiaknak írt levél 13, 1)

  • Helyenként merészebben írtam nektek, hogy egyet-mást emlékezetetekbe idézzek az Istentõl kapott kegyelem alapján. (Rómaiaknak írt levél 15, 15)

  • Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentõl és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól! (Korintusiaknak írt I. levél 1, 3)

  • Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentõl bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelõdésünkké és megváltásunkká lett. (Korintusiaknak írt I. levél 1, 30)


"Que Jesus reine sempre soberano no seu coração." São Padre Pio de Pietrelcina