Löydetty 243 Tulokset: Rájuk
Aztán mind összehívták a filiszteusok vezéreit és így szóltak hozzájuk: "Vigyétek vissza Izrael Istenének ládáját a helyére, és ne pusztítsatok el engem s népemet." Mert nagy halálfélelem uralkodott az egész városban, annyira rájuk nehezedett az Úr keze. (Sámuel I. könyve 5, 11)
Végigpásztázták Efraim egész hegyvidékét és bejárták Salisa egész környékét, de nem találták õket. Aztán átfésülték Saalim vidékét, de ott sem voltak. Most Benjamin területét járták be, de nem akadtak rájuk. (Sámuel I. könyve 9, 4)
Amikor a háborúskodás folytatódott, Dávid kivonult, és harcolt a filiszteusok ellen, s olyan nagy vereséget mért rájuk, hogy megfutamodtak elõle. (Sámuel I. könyve 19, 8)
Aztán a király megparancsolta fullajtárjainak, akik körülötte álltak: "Induljatok, és öljétek meg az Úr papjait! Segítségére voltak Dávidnak, s bár tudták, hogy menekül, nem vezettek a nyomára." De a király szolgái vonakodtak kezet vetni rájuk és az Úr papjait felkoncolni. (Sámuel I. könyve 22, 17)
Dávid tehát Keilába vonult embereivel és harcba bocsátkozott a filiszteusokkal. Zsákmányul ejtette jószágukat, és súlyos vereséget mért rájuk. Így Dávid fölszabadította Keila lakóit. (Sámuel I. könyve 23, 5)
Közben az egyik szolga elmondta Nabal feleségének, Abigailnak: "Dávid elküldte embereit a pusztából, hogy üdvözöljék urunkat, de õ rájuk támadt, (Sámuel I. könyve 25, 14)
Ezzel Dávid fogta Saul feje mellõl a lándzsát meg a vizeskorsót, és elosontak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk. (Sámuel I. könyve 26, 12)
Dávid megkérdezte az Urat, s õ ezt felelte: "Ne szállj velük szembe, hanem kerülj mögéjük és a bozótból támadj rájuk. (Sámuel II. könyve 5, 23)
A király megkérdezte Cibától: "Mit akarsz ezzel?" Ciba ezt válaszolta: "A szamarak a király családja számára, hogy felüljenek rájuk, a kenyér és a gyümölcs eledelül a legényeknek, a bor meg azoknak inni, akik ellankadnak a pusztában." (Sámuel II. könyve 16, 2)
Aja lánya, Ricpa gyászruhát vett, és azt terítette fekvõhelyül a sziklára az árpa aratásának megkezdésétõl egészen addig, míg az égbõl esõ nem esett rájuk; így akadályozta meg, hogy nappal az égi madarak, éjjel meg a vadállatok rájuk szabaduljanak. (Sámuel II. könyve 21, 10)
Lesújtottam rájuk, úgyhogy nem kelt föl egy se, mind a lábam elé hulltak. (Sámuel II. könyve 22, 39)
Kerubokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtatott rájuk, aztán bevonatta õket arannyal, pontosan a faragásnak megfelelõen. (Királyok I. könyve 6, 35)
