Királyok I. könyve, 13
1. Az Úr parancsára Isten egyik embere Júdából Bételbe érkezett, épp akkor, amikor Jerobeám az oltárnál állt, hogy áldozatot mutasson be.
2. S az Úr parancsára e szavakat kiáltotta oda az oltár felé: "Oltár, oltár! Ezt mondja az Úr: Lám, fiú születik Dávid házának, Jozija lesz a neve; feláldozza rajtad a magaslatok papjait, akik áldozatot mutattak be rajtad, embercsontokat fog rajtad égetni."
3. Aztán jelet is adott e szavakkal: "Ez lesz a jel arra, hogy az Úr szólt: Az oltár megreped, s a rajta levõ hamu szétszóródik."
4. Amikor a király meghallotta a vészjósló szavakat, amelyeket az Isten embere a bételi oltárra mondott, kinyújtott keze megmerevedett, nem tudta visszahúzni.
5. Az oltár pedig megrepedt és a hamu szétszóródott, a szerint a jel szerint, amelyet az Isten embere adott az Úr megbízásából.
6. Erre a király az Isten emberéhez fordult: "Engeszteld ki az Urat, a te Istenedet, hogy ismét vissza tudjam húzni a kezem." Az Isten embere tehát kiengesztelte az Urat, s a király vissza tudta húzni a kezét, olyan volt, mint azelõtt.
7. Akkor a király így szólt az Isten emberéhez: "Gyere, térj be házamba és egyél! Ajándékot is adok neked."
8. De az Isten embere ezt válaszolta a királynak: "Még ha fele házadat nekem adod is, akkor sem megyek veled, sem ételt nem eszem, sem italt nem iszom ezen a helyen.
9. Mert az Úr szava megparancsolta: Se ételt ne egyél, se italt ne igyál, és az úton se térj vissza, amelyen jöttél."
10. Így más utat választott, s nem azon az úton ment vissza, amelyen Bételbe érkezett.
11. Élt Bételben egy öreg próféta. Fiai fölkeresték, és mind elbeszélték neki, amit az Isten embere azon a napon Bételben tett, s a szavakat is, amelyeket a királyhoz intézett.
12. Amikor elbeszélték apjuknak, apjuk így szólt hozzájuk: "Melyik úton ment el?" Fiai megmutatták neki az utat, amelyen Isten embere, aki Júdából érkezett, elindult.
13. Erre megparancsolta fiainak: "Nyergeljétek föl nekem a szamarat!" Fölnyergelték a szamarat, és õ felült rá.
14. Szamárháton utána ment Isten emberének, és rá is talált, amint egy terebinfa alatt ült. Megszólította: "Te vagy az Isten embere, aki Júdából érkezett?" "Igen" - felelte.
15. Erre hívta: "Gyere velem haza, és egyél valamit!"
16. De az azt válaszolta: "Nem szabad sem ételt ennem, sem italt innom ezen a helyen.
17. Mert az Úr szava által parancsot kaptam: Nem szabad sem ételt enned, sem italt innod, s azon az úton sem térhetsz vissza, amelyen érkeztél."
18. Az így felelt erre: "Magam is próféta vagyok, és egy angyal az Úr parancsára ezt mondta nekem: Hozd vissza magaddal házadba, hogy ételt és italt vegyen magához." De hazudott neki.
19. S õ visszatért vele, ételt vett magához házában és italt is ivott.
20. Míg az asztalnál ültek, történt, hogy az Úr szólt a prófétához, aki visszahozta.
21. Erre rárivallt Isten emberére, aki Júdából érkezett: "Ezt mondja az Úr: Mivel megszegted a parancsot és nem igazodtál az utasításhoz, amelyet az Úr, a te Istened adott neked,
22. ellenkezõleg, ételt ettél és italt ittál azon a helyen, amelyrõl megmondták neked: Nem szabad sem ételt enned, sem italt innod, azért holttested nem kerül atyáid sírjába."
23. Amikor befejezte az evést és ivást, a próféta fölnyergelte neki a szamarat, s õ elment.
24. Útközben azonban megtámadta egy oroszlán és megölte. Holtteste ott feküdt az úton. A szamár megállt mellette, s az oroszlán szintén megállt a holttest mellett.
25. Véletlenül emberek jártak arra. Amikor meglátták az úton a holttestet, és az oroszlánt, amint mellette állt, elmentek és jelentették a városban, ahol az öreg próféta lakott.
26. Amikor a próféta, aki félútról visszahozta, ezt meghallotta, azt mondta: "Biztosan az Isten embere, aki szembeszállt az Úr parancsával. Azért szolgáltatta ki az Úr az oroszlánnak; széttépte és megölte, az Úr hozzá intézett szava szerint."
27. Aztán megparancsolta fiainak: "Nyergeljétek föl nékem a szamarat!"
28. Amikor fölnyergelték, elment, és meg is találta a holttestet az úton - a szamár és az oroszlán ott álltak mellette. Az oroszlán sem a holttestet nem falta fel, sem a szamarat nem marcangolta szét.
29. A próféta fölemelte az Isten emberének holttestét, föltette a szamárra és visszavitte. Így az öreg próféta a városba ment, hogy elsirassa és eltemesse.
30. A saját sírjába tette a holttestet, s így siratták: "Jaj, testvérbátyám!"
31. Miután eltemette, azt mondta fiainak: "Ha meghalok, abba a sírba tegyetek, ahova az Isten emberét temettük; az õ csontjai mellett nyugodjanak csontjaim.
32. Mert azok a vészjósló szavak, amelyeket az Úr parancsára a bételi oltárra, meg Szamaria városaiban a magaslati szentélyekre mondott, biztosan be fognak teljesedni."
33. De Jerobeámot még ezek az események sem térítették vissza gonosz útjáról; újabb embereket tett meg a népbõl a magaslatok papjaivá. Akinek csak kedve volt hozzá, annak teli rakta a markát, és máris a magaslatok papja lett.
34. De ez Jerobeám házára bûnt, romlást hozott, emiatt elpusztult a föld színérõl.