1. Jób folytatta beszédét és így szólt:

2. Amint igaz, hogy él az Isten, ki elvette igazam, s a Mindenható keserûvé tette a szívem,

3. addig, amíg csak lélegzet van bennem, s Isten lehelete van az orromban,

4. ajkam álnokságot addig biztos nem szól, sem a nyelvem nem mond hazugságot.

5. Távol legyen tõlem, hogy nektek helyeseljek, ártatlanságomat nem adom fel holtig.

6. Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla. Egyetlen napomért sem szégyenkezik szívem.

7. Ellenségeim jussanak a gonoszok sorsára, ellenfeleim meg a bûnösökére!

8. Mit remél a bûnös, mikor imádkozik, mikor fölemeli lelkét az Istenhez?

9. Talán meghallgatja kiáltását Isten, amikor majd balsors szakad a nyakába?

10. Örömét leli-e a Mindenhatóban, és mindig segítségül hívhatja az Istent?

11. Elétek tárom az Isten tetteit, a Mindenható terveit nem tartom titokban,

12. hiszen magatok is mindnyájan láttátok. Miért tápláltok tovább is hiú reménységet?

13. Ezt a sorsot szánta Isten a gonosznak, ezt adta örökségül a Mindenható a zsarnoknak.

14. Ha sok is a fia, kard várja õket, és nem lakhatik jól kenyérrel a sarjuk.

15. Maradékaikat pestis viszi sírba, és az özvegyeik nem tartanak gyászt.

16. Ha ezüstöt halmoz fel, mintha csak por volna, a ruhát csak sárnak rakja csomóba.

17. Õ csak gyûjtögeti, de fel a jámbor ölti, az ezüstjét meg a tiszta örökli.

18. Házát, mint a pók a hálóját, úgy építette, olyan az, mint a csõsz csinálta kunyhó.

19. A gazdag lefekszik, nem kezdi el újra, felnyitja a szemét, és már semmi sincs meg.

20. Nappal, mint az árvíz, bajok zúdulnak rá, elfújja éjszaka a viharnak szele.

21. Keleti szél viszi, nincsen maradása, elsöpri onnét, ahol a lakóhelye volt.

22. Irgalmat nem ismerve nyilakat szór rá, menekülnie kell a hatalma elõl.

23. Kezüket összecsapva tapsolnak fölötte, és saját házából utána pisszegnek.





“A maior caridade é aquela que arranca as pessoas vencidas pelo demônio, a fim de ganhá-las para Cristo. E isso eu faço assiduamente, noite e dia.” São Padre Pio de Pietrelcina