Löydetty 2379 Tulokset: ősz

• Aztán köszön, s így szól szerelmesem: Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! (Énekek éneke 2, 10)

• Ki az ott, aki a puszta felõl erre tart, mint füstnek oszlopa? Mirhának és tömjénnek illata árad körülötte, és mindenféle különleges fûszeré. (Énekek éneke 3, 6)

• Az oszlopokat ezüstbõl csináltatta, a támláját aranyból, az ülését meg bíborból, középütt ébenfa betéttel. (Énekek éneke 3, 10)

• Gyere le, mátkám, a Libanonról, gyere le a Libanonról, ide le! Amána csúcsáról ereszkedjél alá! A Szenir és a Hermon ormáról, az oroszlánok tanyázó helyérõl, a párducok hegyérõl. (Énekek éneke 4, 8)

• A lába márványoszlop, s színarany talpon áll. A termete Libanon, páratlan cédrusfa. (Énekek éneke 5, 15)

• Baal-Hamonban Salamonnak volt egy szõleje. Csõszökre bízta a szõlejét; ezer ezüst sékelt kellett fizetnie mindegyiknek a termésért. (Énekek éneke 8, 11)

• Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség, és nem vesz lakást olyan testben, amely a bûnnek szolgál. (Bölcsesség könyve 1, 4)

• Mert az istentelen terveit vizsgálat alá vetik; beszédének híre az Úr elé kerül, hogy gonoszságai elvegyék büntetésüket, (Bölcsesség könyve 1, 9)

• Az istentelenek azonban kezükkel és szavukkal hívják (a halált), emésztõdnek az utána való vágyakozásban, mintha a barátjuk volna, és szövetséget kötnek vele, mert méltók rá, hogy az osztályrészévé legyenek. (Bölcsesség könyve 1, 16)

• Idõ múltán még a nevünk is feledésbe merül, és senki sem gondol többé tetteinkre. Életünk elmúlik, ahogy a felhõnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elûznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai. (Bölcsesség könyve 2, 4)

• Koszorúzzuk magunkat feslõ rózsákkal, még mielõtt elhervadnának! (Bölcsesség könyve 2, 8)

• Egyikünk se vonja ki magát tobzódásunkból. Mindenütt hagyjuk ott jókedvünk jeleit, mert ez az osztályrészünk és ez a mi sorsunk! (Bölcsesség könyve 2, 9)