Salmos, 38

1. Ao mestre de canto, a Iditun. Salmo de Davi.*

1. (Dávid zsoltára, emlékezésre.)

2. Disse comigo mesmo: “Velarei sobre os meus atos, para não mais pecar com a língua. Porei um freio em meus lábios, enquanto o ímpio estiver diante de mim”.

2. Ne fenyíts meg, Uram, haragodban, ne büntess engem felindulásodban!

3. Fiquei mudo, mas sem resultado, porque minha dor recrudesceu.

3. Mert nyilaid belém hatolnak, és kezed rám nehezedik.

4. Meu coração se abrasava dentro de mim, meu pensamento se acendia como um fogo. Então, eu me pus a falar:

4. Nincs erõ testemben, mivel haragszol rám, s mert vétkeztem, nincs épség csontomban.

5. “Fazei-me conhecer, Senhor, o meu fim, e o número de meus dias, para que eu veja como sou efêmero.

5. Fejem fölött túlontúl összecsapott a bûn, és hatalmas teherként rám nehezedik.

6. A largura da mão: eis a medida de meus dias, diante de vós minha vida é como um nada; todo homem não é mais que um sopro”.

6. Sebeim mérgesek, üszkösek balgaságom miatt.

7. De fato, o homem passa como uma sombra, é em vão que ele se agita; amontoa, sem saber quem recolherá.

7. törõdött vagyok, meggörnyedtem, s naphosszat szomorúan járok.

8. E agora, Senhor, que posso esperar? Minha confiança está em vós.

8. Ágyékomban emészt a gyulladás, testemben semmi sem ép többé.

9. Livrai-me de todas as faltas, não me abandoneis ao riso dos insensatos.

9. Elgyöngültem és levert vagyok, szívem fájdalmában felzokogok.

10. Calei-me, já não abro a boca, porque sois vós que operais.

10. Uram, kívánságom világos elõtted, sóhajtásaim nem maradnak rejtve.

11. Afastai de mim esse flagelo, pois sucumbo ao rigor de vossa mão.

11. Szívem remeg, erõm elhagy, szemembõl kialszik a fény.

12. Quando punis o homem, fazendo-lhe sentir a sua culpa, consumis, como o faria a traça, o que ele tem de mais caro. Verdadeiramente, apenas um sopro é o homem.

12. Barátaim, rokonaim elfordulnak nyomorúságomtól, s akik közel voltak, távol maradnak.

13. Ouvi, Senhor, a minha oração, escutai os meus clamores, não fiqueis insensível às minhas lágrimas. Diante de vós não sou mais que um viajor, um peregrino, como foram os meus pais.

13. Csapdát vetnek, akik életemre törnek, pusztulással fenyegetnek, akik vesztemet akarják, s fondorlattal hálóznak be folyvást.

14. Afastai de mim a vossa ira para que eu tome alento, antes que me vá para não mais voltar.*

14. De már nem is hallom, olyan vagyok, mint a süket, olyan lettem, mint a néma, aki nem nyitja ki száját.

15.

15. Olyan lettem, mint aki nem hall többé, akinek szájában nincs több felelet.

16.

16. De mert benned bízom, Uram, te meghallgatsz, Uram és Istenem!

17.

17. Azt mondom: "Ne mulassanak rajtam, ne nevessenek, ha botlik a lábam."

18.

18. Valóban közel vagyok a pusztuláshoz, s a fájdalom nem hagy el soha.

19.

19. Ezért beismerem vétkemet, és bánkódom bûnöm miatt.

20.

20. De hatalmasok, akik ok nélkül bántanak, és sokan vannak, kik jogtalanul gyûlölnek.

21.

21. A jót rosszal viszonozzák nekem, s megtámadnak, mert az igazságot keresem.

22.

22. Uram, ne hagyj magamra, Istenem, ne maradj távol tõlem!

23.

23. Siess segítségemre, Uram, üdvösségem!