Encontrados 551 resultados para: a szellemben és az igazságban való imádás a szellemben és az igazságban
Nagyon megörültem az Úrban, hogy ismét lehetõségetek nyílt a rólam való gondoskodásra. Azelõtt is gondoltatok rá, de nem volt rá módotok. (Filippieknek írt levél 4, 10)
amely hozzátok is eljutott, s amint az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik, úgy nálatok is attól a naptól kezdve, hogy meghallottátok, és az Isten kegyelmét felismertétek az igazságban. (Kolosszeieknek írt levél 1, 6)
s elutasítja a Fõt, jóllehet õ tartja és fogja össze az egész testet inakkal és izmokkal, s Isten szerint való növekedésérõl is õ gondoskodik. (Kolosszeieknek írt levél 2, 19)
A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. Az idõt jól használjátok fel. (Kolosszeieknek írt levél 4, 5)
Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitbõl fakadó tettekben. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 1, 11)
Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetõen ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 2, 1)
Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 2, 12)
Folytonos hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr, mert az Isten kezdettõl kiválasztott benneteket, hogy a Lélek megszentelõ erejébõl és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 2, 13)
Sõt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel. (Timóteusnak írt I. levél 1, 14)
Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint (Timóteusnak írt II. levél 1, 1)
Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, (Timóteusnak írt II. levél 3, 16)
Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdõjében, (Titusznak írt levél 3, 5)