Fondare 551 Risultati per: a szellemben és az igazságban való imádás a szellemben és az igazságban

  • Nagyon megörültem az Úrban, hogy ismét lehetõségetek nyílt a rólam való gondoskodásra. Azelõtt is gondoltatok rá, de nem volt rá módotok. (Filippieknek írt levél 4, 10)

  • amely hozzátok is eljutott, s amint az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik, úgy nálatok is attól a naptól kezdve, hogy meghallottátok, és az Isten kegyelmét felismertétek az igazságban. (Kolosszeieknek írt levél 1, 6)

  • s elutasítja a Fõt, jóllehet õ tartja és fogja össze az egész testet inakkal és izmokkal, s Isten szerint való növekedésérõl is õ gondoskodik. (Kolosszeieknek írt levél 2, 19)

  • A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. Az idõt jól használjátok fel. (Kolosszeieknek írt levél 4, 5)

  • Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitbõl fakadó tettekben. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 1, 11)

  • Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetõen ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 2, 1)

  • Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 2, 12)

  • Folytonos hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr, mert az Isten kezdettõl kiválasztott benneteket, hogy a Lélek megszentelõ erejébõl és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 2, 13)

  • Sõt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel. (Timóteusnak írt I. levél 1, 14)

  • Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint (Timóteusnak írt II. levél 1, 1)

  • Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, (Timóteusnak írt II. levél 3, 16)

  • Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdõjében, (Titusznak írt levél 3, 5)


“O Senhor sempre orienta e chama; mas não se quer segui-lo e responder-lhe, pois só se vê os próprios interesses. Às vezes, pelo fato de se ouvir sempre a Sua voz, ninguém mais se apercebe dela; mas o Senhor ilumina e chama. São os homens que se colocam na posição de não conseguir mais escutar.” São Padre Pio de Pietrelcina