Encontrados 551 resultados para: a szellemben és az igazságban való imádás a szellemben és az igazságban

  • Ne tegyünk úgy, mint Káin, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az õ tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak. (Szent János I. levele 3, 12)

  • S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentõl való, hanem az antikrisztusé, akirõl hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van. (Szent János I. levele 4, 3)

  • Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentõl van, és mindenki, aki szeret, Istentõl van, és mindenki, aki szeret, Istentõl való és ismeri Istent. (Szent János I. levele 4, 7)

  • Tudjuk, hogy aki az Istentõl való, nem vétkezik, mert az Istentõl Született ereje megóvja (a bûntõl), és a gonosz nem érinti. (Szent János I. levele 5, 18)

  • Én, "az Öreg", a kiválasztott Úrnõnek és gyermekeinek, akiket az Igazságban szeretek, (Szent János II. levele 1, 1)

  • Legyen velünk az Atyaistennek és Jézus Krisztusnak, az Atya Fiának kegyelme, irgalma és békéje, igazságban és szeretetben! (Szent János II. levele 1, 3)

  • Igen örültem, hogy gyermekeid közt olyanokat találtam, akik az Igazságban élnek az Atyától kapott parancs szerint. (Szent János II. levele 1, 4)

  • Én, "az Öreg", kedves Gájuszomnak, akit az Igazságban szeretek. (Szent János III. levele 1, 1)

  • A vadállat, amely volt, de többé nincs, lesz a nyolcadik, a hét közül való, de vesztébe is rohan. (Jelenések könyve 17, 11)

  • De gyötrelmeitõl való félelmükben távol állnak, és így kiáltoznak: "Jaj, jaj, te nagy város, Babilon, te hatalmas város! Egy óra alatt beteljesedett rajtad az ítélet." (Jelenések könyve 18, 10)

  • A kereskedõk, akik meggazdagodtak belõle, gyötrelmeitõl való félelmükben távol tõle megállnak, siránkoznak és jajgatnak: (Jelenések könyve 18, 15)


“Deus ama quem segue o caminho da virtude.” São Padre Pio de Pietrelcina