1. Ez annak a levélnek a szövege, amelyet Jeremiás próféta Jeruzsálembõl küldött a fogságba hurcolt véneknek, papoknak, prófétáknak és az egész népnek; azoknak, akiket Nebukadnezár hurcolt el Jeruzsálembõl Babilonba.

2. Ez azután történt, hogy Jechonja király elhagyta Jeruzsálemet az anyakirálynéval, az udvari tisztségviselõkkel, Júda és Jeruzsálem fõembereivel meg a kovácsokkal és az egyéb mesteremberekkel együtt.

3. A levelet Safán fia, Eleaza és Hilkija fia, Germaja vitte el; Cidkija, Júda királya küldte õket Babilonba Nebukadnezárhoz, Babilon királyához. Így szólt a levél:

4. Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene azoknak, akiket Jeruzsálembõl Babilonba hurcoltak:

5. "Építsetek házakat és lakjatok bennük; telepítsetek kerteket és egyétek gyümölcsét;

6. vegyetek magatoknak feleséget, hogy fiúk és lányok szülessenek; fiaitokat házasítsátok meg, lányaitokat adjátok férjhez, hogy õk is fiúknak és lányoknak adjanak életet: nektek ugyanis sokasodnotok kell ott, nem pedig kevesbednetek.

7. Munkálkodjatok annak az országnak jólétén, amelybe vittelek benneteket; imádkozzatok érte az Úrhoz, hiszen jóléte a ti jólétetek is."

8. De a Seregek Ura, Izrael Istene ezt mondja: Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket a köztetek lakó próféták és jövendõmondók, se álmaikra ne figyeljetek, amelyeket álmodnak,

9. mert hazugságot jövendölnek nektek, az én nevemben, noha nem küldtem õket - mondja az Úr.

10. Mert ezt mondja az Úr: Majd ha elmúlik a Babilonnak adott hetven esztendõ, meglátogatlak titeket, és teljesítem nektek azt az ígéretemet, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre.

11. Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felõletek - mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövõt szánok nektek.

12. Ha majd segítségül hívtok és könyörögve hozzám jöttök: meghallgatlak titeket.

13. Ha kerestek, megtaláltok; föltéve, hogy szívetek mélyébõl kerestek.

14. Megengedem majd, hogy megtaláljatok [- mondja az Úr. Jóra fordítom sorsotokat, és összegyûjtelek titeket minden nép közül és minden helyrõl, ahová szétszórtalak benneteket - mondja az Úr. És visszahozlak titeket erre a helyre, ahonnan számkivetésbe küldtelek].

15. Azt mondjátok: Az Úr prófétákat támasztott nekünk Babilonban.

16. Ezt mondja továbbá az Úr a Dávid trónján ülõ királyról és az egész néprõl, amely ebben a városban lakik; testvéreitekrõl, akiket nem hurcoltak fogságba veletek együtt.

17. Így beszél a Seregek Ura: Igen, kardot, éhínséget és döghalált küldök rájuk; olyanná teszem õket, amilyen a rothadt füge, amely rossz és ehetetlen.

18. Tehát karddal, éhínséggel és döghalállal üldözöm õket; borzalommá teszem õket a föld minden országa számára; átokká, iszonyattá, gúny és gyalázat tárgyává teszem õket mindama nemzetek elõtt, amelyek közé szétszórom õket;

19. s mindezt azért, mert nem akartak hallgatni a szavamra - mondja az Úr -, noha folyton-folyvást küldtem hozzájuk szolgáimat, a prófétákat. De õk nem akartak rám hallgatni - mondja az Úr.

20. Ti azonban mindnyájan, akiket fogságba hurcoltak, akiket Jeruzsálembõl Babilonba küldtem, ti halljátok meg az Úr szavát!

21. Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene Achábról, Kolaja fiáról és Cidkijáról, Maazeja fiáról, akik hazugságokat jövendölnek nektek az én nevemben: Nézzétek, kiszolgáltatom õket Nebukadnezárnak, Babilon királyának kezébe, s szemetek láttára megöli õket.

22. Sorsuk alapján ezt az átokszót fogják majd használni Júda számûzöttjei Babilonban: Úgy tegyen veled az Úr, mint Cidkijával és Achábbal, akiket Babilon királya tûzön pörkölt meg.

23. Ez lesz a végük mindazoknak, akik gyalázatos dolgot mûvelnek Izraelben; például házasságtörést követnek el embertársuk feleségével, vagy hazug módon az én nevemben beszélnek, jóllehet nem küldtem õket. Minderrõl tudok, s tanúskodom róla - mondja az Úr.

24. A nehelámi Semaja a maga nevében levelet intézett [Jeruzsálem egész népéhez],

25. Cefanja paphoz, Maazeja fiához [és a többi paphoz]. Ez volt a tartalma:

26. Az Úr tett pappá Jehojada utódaként, hogy rendet tarts az Úr templomában; ha tehát olyan õrjöngõ férfi akad, aki prófétaként akar feltûnni, kötelességed kalodába és börtönbe zárni.

27. Most hát miért nem léptél föl az anatoti Jeremiás ellen, aki prófétának színleli magát elõttetek?

28. Mert még ide, Babilonba is ilyen üzenetet küldött nekünk: "Sokáig tart még! Építsetek házakat és lakjatok bennük; telepítsetek kerteket és élvezzétek gyümölcsét!"

29. Cefanja pap hangosan felolvasta ezt a levelet Jeremiás próféta elõtt.

30. De az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiás prófétához:

31. Üzend meg az összes számûzöttnek: "Ezt mondja az Úr a nehelámi Semaja felõl: Mivel Semaja jövendölt nektek, bár nem küldtem, és arra ösztönzött benneteket, hogy hazugságban bízzatok:

32. ezért megfenyítem a nehelámi Semaját és utódait - mondja az Úr. Családjának egyetlen tagja sem marad életben e nép között, és így nem látja meg azt a boldogságot, amelyet népemnek szánok [- mondja az Úr -, mert lázadást hirdetett az Úr ellen]."



Livros sugeridos


“Padre, eu não acredito no inferno – falou um penitente. Padre Pio disse: Acreditará quando for para lá?” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.