1. Még ugyanabban az esztendõben, vagyis Cidkijának, Júda királyának uralkodása elején, a 4. év ötödik hónapjában történt, hogy Azzur fia, a Gibeonból származó Hananja próféta beszédet intézett Jeremiáshoz az Úr templomában, a papok és az egész nép jelenlétében.

2. Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: "Összetöröm Babilon királyának igáját.

3. Két esztendõn belül visszahozom erre a helyre az Úr házának összes edényét, amelyet Nebukadnezár, Babilon királya vitt el innen, és Babilonba hurcolt.

4. És visszahozom erre a helyre Jechonját is, Jojakim fiát, Júda királyát Júda valamennyi számûzöttjével együtt, akik Babilonba kerültek - mondja az Úr. Mert valóban összetöröm Babilon királyának igáját."

5. Ekkor Jeremiás próféta így válaszolt Hananja prófétának a papok elõtt és az Úr házában tartózkodó egész nép elõtt;

6. ezt mondta Jeremiás próféta: "Úgy legyen! Bárcsak így tenne az Úr! Bár teljesítené szavaidat, amelyekkel azt jövendölted, hogy visszahozza az Úr templomának edényeit és az összes számûzöttet is Babilonból erre a helyre.

7. De hallgasd meg most azt a beszédet, amelyet én intézek hozzád és az egész néphez:

8. Azok a próféták, akik elõtted és elõttem voltak, õsidõk óta harcról, éhínségrõl és döghalálról jövendöltek sok ország és nagy birodalmak ellen.

9. De arról a prófétáról, aki békességet jövendöl, csak akkor ismerik el, hogy valóban az Úr küldte, ha szava beteljesedik."

10. Erre Hananja próféta levette Jeremiás próféta nyakáról az igát és összetörte.

11. Majd így szólt Hananja az egész nép színe elõtt: Ezt mondja az Úr: "Így fogom letörni két esztendõ múlva Nebukadnezárnak, Babilon királyának igáját az összes nemzetek nyakáról." Jeremiás próféta ezután elment onnan.

12. Miután Hananja próféta összetörte az igát, amelyet levett Jeremiás próféta nyakáról, az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz:

13. "Menj el Hananjához, és mondd meg neki: Ezt mondja az Úr: a faigát ugyan összetörted, de én vasigát csinálok helyette.

14. Mert a Seregek Ura, Izrael Istene ezt mondja: Vasigát teszek mind e nemzeteknek a nyakára, hogy meghódoljanak Nebukadnezárnak, Babilon királyának. [Valóban szolgálni fognak neki. Sõt még a föld vadjait is neki adom.]"

15. Jeremiás próféta ezután így szólt Hananja prófétához: "Ide hallgass, Hananja! Nem küldött téged az Úr! Mégis arra vetted rá a népet, hogy hazugságban bízzék.

16. Ezért azt mondja az Úr: Elpusztítalak a föld színérõl még ebben az esztendõben meghalsz, mert az Úrtól való elpártolást hirdetted."

17. Meg is halt Hananja még abban az esztendõben, a hetedik hónapban.



Livros sugeridos


“A ingenuidade e’ uma virtude, mas apenas ate certo ponto; ela deve sempre ser acompanhada da prudência. A astúcia e a safadeza, por outro lado, são diabólicas e podem causar muito mal.” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.