Izajás könyve, 41

1. Hallgassatok rám, ti szigetek; kapjanak új erõre a nemzetek, lépjenek elé és beszéljenek, szálljunk egymással perbe!

2. "Ki támasztotta kelet felõl azt, akit minden lépésében gyõzelem kísér? Ki az, aki a nemzeteket kiszolgáltatja neki, és megalázza elõtte a királyokat? Kardja porrá zúzza õket, íja meg szétszórja, mint a pelyvát.

3. Üldözõbe veszi õket, s akadálytalanul halad elõre, lába szinte nem is éri az utat.

4. Ki határozta el, s ki vitte ezt végbe? Az, aki kezdettõl fogva szólította a nemzeteket. Én, az Úr, az elsõ, aki még az utolsók közt is ugyanaz vagyok."

5. A szigetek látják ezt és megremegnek, a föld határai megrendülnek: Összesereglenek, egybegyûlnek.

6. Ki-ki segítséget nyújt társának, és így szólnak egymáshoz: Bátorság!

7. az öntõmester bátorítja az ötvöst; a kalapáccsal dolgozó meg azt, aki az üllõt veri. És közben azt mondja arról, amit forraszt: Jó lesz. Aztán szegekkel erõsíti meg a bálványt, nehogy meginogjon.

8. És te, Izrael, én szolgám, Jákob, akit kiválasztottam barátomnak, Ábrahám ivadéka.

9. Te, akit a föld határairól hoztalak elõ, és a világ végérõl hívtalak meg; te, akihez így szóltam: Szolgám vagy, kiválasztottalak, ezért nem vetlek el:

10. Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerõsítelek, megsegítelek, és felkarol gyõzedelmes jobbom.

11. Bizony megszégyenülnek és gyalázatra jutnak, mind, akik ellened lázadoztak. Elpusztulnak és elvesznek, akik harcba szálltak ellened.

12. Keresni fogod, de többé nem találod azokat, akik ellened hadakoztak. Elpusztulnak és semmivé lesznek, akik háborgattak.

13. Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek.

14. Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod - az Úr mondja ezt neked -, Izrael Szentje, a te Megváltód.

15. Nézd, cséplõszánná teszlek, új és éles fogú cséplõszánná. Hegyeket csépelsz és törsz majd össze, halmokat zúzol pozdorjává.

16. Szélnek engeded majd, és a szél elsodorja õket, a forgószél szerteszórja mind. De te ujjongsz majd az Úrban, és dicsekszel Izrael Szentjében.

17. Vizet keresnek a szûkölködõk és a szegények, de nincs, a nyelvük száraz a szomjúságtól. Én, az Úr, meghallgatom õket, én, Izrael Istene, nem hagyom el õket.

18. Folyókat fakasztok a kopasz dombokon, és forrásokat a völgyek ölén. A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet.

19. A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyõt ültetek, platánt és ciprust, egymás mellett.

20. Hogy így mindenki lássa és megtudja, meggondolja és megértse: Az Úr keze vitte ezt végbe mind, Izrael Szentje teremtette.

21. "Hozzátok elõ ügyeteket - mondja az Úr, adjátok elõ érveiteket - így beszél Jákob királya.

22. Lépjenek elõ és adják tudtunkra, ami történni fog. Mit is mondhatnának az elmúlt dolgokról, olyat, amire érdemes volna fölfigyelni? Vagy mondjatok valamit azokról, amik eljövendõk, hadd tudjuk meg, mi lesz majd a végük.

23. Adjátok hírül, mi történik majd a jövõben, hogy megtudjuk: istenek vagytok. Tegyetek már valamit: akármit, hogy ámulva láthassuk mindannyian.

24. Bizony semmik vagytok, s minden mûvetek semmiség. Gyalázatos, aki benneteket választ."

25. Északról támasztottam a szabadítót, hogy jöjjön. Napkeletrõl hívtam meg, a nevén szólítottam. Úgy összetiporta a helytartókat, mint a sarat, vagy amint a fazekas tapossa az agyagot.

26. Ki hirdette ezt kezdettõl fogva, hogy megtudjuk, és ki jövendölte meg már rég, hogy elmondhassuk: Úgy van!? Senki sem hirdette, senki sem jövendölte meg, senki sem hallotta szavatokat.

27. Én mondtam elõször Sionnak: "Lám, itt vannak!" Én küldtem Jeruzsálemnek örömhírt hozó hírnököt.

28. Körülnéztem, de közülük nem volt senki, nem akadt egy sem, aki tanácsot adott volna; akit, ha megkérdeznek, megfelelt volna.

29. Bizony, ezek mind semmik, mûveik is csak semmiségek. A bálványaik meg: szél és hiábavalóság.