Löydetty 43 Tulokset: késõbb

  • Késõbb, amikor visszatértem Jeruzsálembe, és imádkoztam a templomban, elragadtatásba estem. (Apostolok Cselekedetei 22, 17)

  • Késõbb egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 6)

  • Tizennégy évvel késõbb Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s Tituszt is magammal vittem. (Galatáknak írt levél 2, 1)

  • Ezzel azt akarom mondani, hogy az Istentõl korábban jogerõre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendõvel késõbb adott törvény nem érvényteleníti, az ígéret tehát nem vesztheti el hatályát. (Galatáknak írt levél 3, 17)

  • Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, késõbb azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli. (Zsidóknak írt levél 12, 11)

  • Hiszen tudjátok, mennyire szerette volna késõbb az áldást örökölni, de elutasították, és nem talált módot a dolog megváltoztatására, noha könnyek között kérte. (Zsidóknak írt levél 12, 17)

  • Emlékezetetekbe szeretném idézni, bár egyszer s mindenkorra tudtok mindent, hogy az Úr Egyiptomból kiszabadította a népet, de késõbb azokat, akik nem hittek, elpusztította. (Szent Júdás levele 1, 5)


“Somente por meio de Jesus podemos esperar a salvação.” São Padre Pio de Pietrelcina