Löydetty 7 Tulokset: fogadtatok

  • Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. (Máté evangéliuma 25, 43)

  • Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. (János evangéliuma 5, 43)

  • Õ pedig még jobb szívvel van irántatok, mert emlékszik mindnyájatok engedelmes lelkületére, hogy milyen félve-rettegve fogadtátok. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 15)

  • és ti kiálltátok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. (Galatáknak írt levél 4, 14)

  • S ti az Úr és a mi követõink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok, (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 6)

  • Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élõ és igaz Istennek szolgáljatok, (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 9)

  • azon a napon, amikor majd eljön, hogy dicsõségét megmutassa szentjeiben, és csodálatos hatalmát bennetek, hívõkben. Ti ugyanis tanúságtételünket hittel fogadtátok. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 1, 10)


“Não desperdice suas energias em coisas que geram preocupação, perturbação e ansiedade. Uma coisa somente é necessária: elevar o espírito e amar a Deus.” São Padre Pio de Pietrelcina