Löydetty 42 Tulokset: félelmetes

  • Most, ó Istenünk, te nagy, hatalmas és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat, ne vedd semmibe a sok megpróbáltatást, ami ért bennünket, királyainkat és vezéreinket, papjainkat és prófétáinkat, egész népedet, az asszír királyok idejétõl mind a mai napig. (Nehemiás könyve 9, 32)

  • A harmadik napon, amikor befejezte imáját, letette szolgai ruháját és felöltötte minden ékességét. Amikor már tündöklött a szépségtõl, és segítségül hívta a szabadító és mindent látó Istent, maga mellé vette két szolgálólányát. Az egyikre könnyedén rátámaszkodott, mintha kimerült lett volna a gyönyörtõl, a másik pedig követte, a ruháját tartva, amely a földre omlott. (b) Szépségében elpirult, arca derûs volt, s csupa báj. De azért szorongatta szívét a félelem. (c) Amikor minden ajtón áthaladt, a király elõtt találta magát. Királyi trónusán ült méltósága minden jelvényével, arannyal és drágakövekkel ékesítve. Félelmetes volt. (d) Amikor fölemelte villogó tekintetét és szikrázó haraggal felnézett, a királyné összeesett. Színe elváltozott, s fejét szolgálólányára hajtotta, aki kísérte. (e) Akkor Isten megindította a király szívét, s fölébresztette benne a gyöngédséget. Aggódva lesietett trónjáról, karjába vette, míg magához nem tért, s barátságos szavakkal fordult hozzá: (f) "Mi van veled, Eszter? Testvéred vagyok, ne félj! Nem halsz meg! Nem temiattad, hanem másokért hozták ezt a törvényt. Gyere közelebb!" (Eszter könyve 5, 1)

  • észak felõl fényesség ragyog fel. Félelmetes ragyogás van az Isten körül, (Jób könyve 37, 22)

  • Mert félelmetes az Úr, a Magasságbeli, a nagy király minden ország felett. (Zsoltárok könyve 47, 3)

  • Félelmetes az Isten az õ szent helyén, Izrael Istene, õ ad népének erõt és hatalmat. Áldott legyen az Isten! (Zsoltárok könyve 68, 36)

  • Isten hatalmas a szentek tanácsában, nagy és félelmetes minden fölött, ami körötte van. (Zsoltárok könyve 89, 8)

  • Nagy az Úr a Sionon, fönséges minden nép felett: dicsõítsék nagy és félelmetes neved, mert szent (Zsoltárok könyve 99, 2)

  • Csodadolgokat Kám földjén, félelmetes tetteket a Vörös-tengernél. (Zsoltárok könyve 106, 22)

  • Így hangzott az ima: "Urunk, Urunk és Istenünk, mindenek Teremtõje, Félelmetes és Hatalmas, Igazságos és Könyörületes, (Makkabeusok II. könyve 1, 24)

  • Megjelent ugyanis nekik egy paripa, rajta félelmetes lovas és díszes szerszám. Heliodornak rontott, és mellsõ lábaival lesújtott rá. (Makkabeusok II. könyve 3, 25)

  • Ki az, aki úgy ragyog, mint a hajnal pírja, s szép, mint a telihold, világos, mint a nap, és oly félelmetes, mint a zászlós hadak? (Énekek éneke 6, 10)

  • A félelmetes zsarnokok rettegnek, ha felõlem hallanak, hanem a nép körében kegyesnek mutatkozom, a hadban meg vitéznek. (Bölcsesség könyve 8, 15)


“Aquele que procura a vaidade das roupas não conseguirá jamais se revestir com a vida de Jesus Cristo.” São Padre Pio de Pietrelcina