Löydetty 445 Tulokset: bot
Csak Jonatán nem hallotta, hogy atyja milyen esküre kötelezte a népet. Kinyújtotta hát botja végét, amelyet a kezében tartott, és belemártotta a lépesmézbe és a szájához emelte. A szeme nyomban felragyogott. (Sámuel I. könyve 14, 27)
Most Saul így szólt Jonatánhoz: "Valld meg, mit tettél!" Jonatán megvallotta, s azt mondta: "Csak épp megkóstoltam a mézet a botom hegyével, amely a kezemben volt. Itt vagyok, halálra készen!" (Sámuel I. könyve 14, 43)
Amikor megérkeztek, s meglátta Eliábot, azt gondolta: "Nos, itt áll fölkentje az Úr elõtt." (Sámuel I. könyve 16, 6)
Akkor Izáj odaszólította Abinadabot, és Sámuel elé állította. De õ azt mondta: "Nem õt választotta ki az Úr." (Sámuel I. könyve 16, 8)
Aztán fogta a botját, a patakban keresett magának öt sima követ, és betette a tarisznyájába, amelyben parittyáját tartotta. Ezután kezébe vette parittyáját és elindult a filiszteus felé. (Sámuel I. könyve 17, 40)
A filiszteus megszólította Dávidot: "Kutya vagyok tán, hogy bottal jössz ellenem?" És a filiszteus átkozta Dávidot, isteneit emlegetve. (Sámuel I. könyve 17, 43)
Amikor elérkezett az ideje, hogy Saul lányát, Merabot Dávidnak adják, a Mecholából való Adrielhez adták hozzá feleségül. (Sámuel I. könyve 18, 19)
A papok városát, Nobot is kardélre hányta, férfiakat és nõket, gyerekeket és csecsemõket, barmokat, szamarakat és juhokat egyaránt. (Sámuel I. könyve 22, 19)
akkor ne okozzon botrányt és lelkiismeretfurdalást, hogy ok nélkül ártatlan vért ontottál uram, és saját kezeddel szolgáltattál magadnak igazságot. S ha majd az Úr jót tesz urammal, akkor emlékezzél meg szolgálódról." (Sámuel I. könyve 25, 31)
A filiszteusok közel férkõztek Saulhoz és fiaihoz, és megölték Jonatánt, Abinadabot és Malki-Suát, Saul fiait. (Sámuel I. könyve 31, 2)
Az atyja leszek, õ meg a fiam lesz. Ha eltévelyedik, az emberek módjára bottal fegyelmezem, s olyan csapásokkal, amelyek az emberek fiait érik. (Sámuel II. könyve 7, 14)
Mihelyt Dávid tudomást szerzett róla, elküldte Joábot minden harcosával és bajnokával. (Sámuel II. könyve 10, 7)
