Löydetty 58 Tulokset: amoriták

  • a Jordánon túl, a völgyben, Bet-Peorral szemben Szichonnak, az amoriták királyának országában kihirdetett, aki Hesbonban székelt, és akit Mózes és Izrael fiai Egyiptomból kivonulva legyõztek, (Második Törvénykönyv 4, 46)

  • S az Úr úgy bánik majd velük, mint az amoriták királyaival, Szichonnal és Oggal, valamint országukkal bánt. (Második Törvénykönyv 31, 4)

  • Mert tudomásunkra jutott, hogy Egyiptomból való kivonulástok idején az Úr kiszárította elõttetek a Sás-tengert, meg hogy mit tettetek az amoriták két királyával, Szichonnal és Oggal, a Jordánon túl: betöltöttétek rajtuk az átkot. (Józsue könyve 2, 10)

  • Amikor az amoriták királyai, akik a Jordán nyugati partvidékét lakták, s a kánaániak királyai, akik a tenger melletti részen éltek, meghallották, hogy az Úr kiapasztotta a Jordán vizét Izrael fiai elõtt, míg át nem keltek, elhagyta õket a bátorságuk, s Izrael fiai elõtt elállt a lélegzetük. (Józsue könyve 5, 1)

  • Józsue szólt: "Ó, Uram, Uram, miért engedted, hogy ez a nép átkeljen a Jordánon? Azért, hogy most az amoriták kezére adj és megsemmisíts bennünket? Ó, bár maradhattam volna a Jordánon túl! (Józsue könyve 7, 7)

  • s amit az amoriták két királyával, Szichonnal, Hesbon királyával és Oggal, Básán királyával mûvelt, aki Astarotban székelt. (Józsue könyve 9, 10)

  • Szichon, az amoriták királya, aki Hesbonban székelt és az Arnon völgye szélén fekvõ Aroertõl [a völgy közepét is beleszámítva] Gileád felén át egészen a Jabbok-patakig, az ammoniták határáig uralkodott, (Józsue könyve 12, 2)

  • a hegyvidéken és a síkságon, Arabában és a lejtõkön, a pusztában és a Negebben - a hetiták, amoriták, kánaániak, periziták, hivviták és jebuziták (földjén): (Józsue könyve 12, 8)

  • délen élnek.] A kánaániak egész földje Gázától kezdve, és a szidoniak, egészen Afekáig és az amoriták határáig, (Józsue könyve 13, 4)

  • Szichonnak, az amoriták királyának minden városát, aki Hesbonban székelt, egészen az ammoniták határáig; (Józsue könyve 13, 10)

  • a fennsík összes városa, továbbá Szichonnak, az amoriták királyának egész országa, aki Hesbonban székelt; õt éppúgy legyõzte Mózes, mint Midián fejedelmeit, Evit, Rekemet, Curt, Hurt, Rebát, Szichon hûbéreseit, akik az országban éltek. (Józsue könyve 13, 21)

  • De elvezettelek onnan benneteket az amoriták földjére, akik a Jordánon túl éltek. Hadba vonultak ellenetek, de a kezetekre adtam õket, földjüket is elfoglaltátok, mert megsemmisítettem õket elõttetek. (Józsue könyve 24, 8)


“Se precisamos ter paciência para suportar os defeitos dos outros, quanto mais ainda precisamos para tolerar nossos próprios defeitos!” São Padre Pio de Pietrelcina