Löydetty 14115 Tulokset: Re
Hirdesd ki hát a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, térjen vissza." Így Gedeon próbára tette õket. Erre húszezer ember visszatért a népbõl, tízezer pedig ott maradt belõle. (Bírák könyve 7, 3)
Gedeon tehát a víz partjára vezette a népet, és az Úr így szólt hozzá: "Akik nyelvükkel nyalják a vizet, ahogy a kutya lefetyeli, állítsd az egyik oldalra, azokat meg, akik térdükre esve isznak, a másik oldalra." (Bírák könyve 7, 5)
Azoknak a száma, akik nyelvükkel nyalták a vizet, háromszázat tett ki. A nép többi része térdre esve ivott. (Bírák könyve 7, 6)
Akkor így szólt az Úr Gedeonhoz: "Ezzel a háromszáz emberrel szabadítalak meg benneteket és adom kezedbe Midiánt, akik úgy nyalták a vizet. A többiek menjenek mind haza." (Bírák könyve 7, 7)
Ezután háromszáz emberét három csoportba osztotta. Kezükbe harsonát és üres korsót, s a korsóba fáklyát adott. (Bírák könyve 7, 16)
"Figyeljetek rám - mondta nekik -, s azt tegyétek, amit én. Behatolok a tábor szélére, s amit teszek, ti is azt tegyétek. (Bírák könyve 7, 17)
Amikor megfújom a harsonát, s azok is mind, akik velem lesznek, akkor fújjátok meg ti is a tábor körül és kiáltsátok: Az Úrért és Gedeonért!" (Bírák könyve 7, 18)
A három csoport is megfújta a harsonákat és összetörte a korsókat. Bal kezükben a fáklyát tartották, jobb kezükben pedig a harsonát, amelyet fújtak. Közben ezt kiáltották: "Az Úrért és Gedeonért." (Bírák könyve 7, 20)
S mindegyikük megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor felriadt, kiáltozni kezdett, és a midianiták futásnak eredtek. (Bírák könyve 7, 21)
Izrael fiai erre összegyûltek - Naftali, Áser és egész Manassze -, és üldözték Midiánt. (Bírák könyve 7, 23)
Gedeon hírvivõket küldött Efraim egész hegyvidékére ezzel az üzenettel: "Gyertek le Midián elé, és szálljátok meg a gázlókat elõttük egészen Bet-Baráig, és a Jordánt is." Efraim egész népe összesereglett, megszállták a gázlókat Bet-Baráig és a Jordánt is. (Bírák könyve 7, 24)
Elfogták Midián két fejedelmét, Orebet és Zebet. Orebet az Oreb-sziklán, Zebet pedig a Zeb-sajtónál ölték meg. Üldözték Midiánt és elvitték Oreb és Zeb fejét Gedeonnak a Jordánon túlra. (Bírák könyve 7, 25)