Löydetty 14647 Tulokset: Kő
Amikor a tömeg látta, mit tett Pál, likaóni nyelven felkiáltott: "Az istenek leszálltak hozzánk emberi alakban!" (Apostolok Cselekedetei 14, 11)
A város elõtt álló Zeusz-templom papja pedig felkoszorúzott bikát vezetett a kapuk elé, hogy a néppel együtt áldozatot mutasson be. (Apostolok Cselekedetei 14, 13)
Amikor Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, megszaggatták ruhájukat, és a tömegbe vetették magukat. (Apostolok Cselekedetei 14, 14)
"Emberek, mit csináltok? - kiáltották. - Mi is emberek vagyunk, akárcsak ti, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektõl a bálványoktól forduljatok az élõ Istenhez, aki az eget, a földet és a tengert alkotta s mindent, ami csak van benne. (Apostolok Cselekedetei 14, 15)
Antióchiából és Ikóniumból utánuk jött néhány zsidó. Ezek úgy fellázították a tömeget, hogy megkövezték Pált. Már azt hitték, hogy meghalt, ezért kivonszolták a városból. (Apostolok Cselekedetei 14, 19)
De amikor a tanítványok köréje gyûltek, eszméletre tért, és visszament a városba. Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. (Apostolok Cselekedetei 14, 20)
Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. (Apostolok Cselekedetei 14, 21)
Erõt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították õket, hogy tartsanak ki a hitben, mert "sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába." (Apostolok Cselekedetei 14, 22)
Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották õket, akiben hittek. (Apostolok Cselekedetei 14, 23)
Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványok körében. (Apostolok Cselekedetei 14, 28)
Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: "Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek." (Apostolok Cselekedetei 15, 1)
Mivel emiatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez. (Apostolok Cselekedetei 15, 2)