Löydetty 1197 Tulokset: Joás Király
ti álljatok a király köré, a kezetekben legyen fegyver. Aki soraitokba férkõzik, haljon meg! Így vegyétek körül a királyt, akár jön, akár megy!" (Királyok II. könyve 11, 8)
Most Jehojada kivezette a király fiát, átnyújtotta neki a koronát és az uralkodás okmányát, és fölkente királlyá. Tapsoltak, majd felkiáltottak: "Éljen a király!" (Királyok II. könyve 11, 12)
Látta, hogy a király a szokás szerint ott áll az oszlopnál, s a király elõtt a századosok és a kürtösök, az ország egész népe meg ujjong és fújja a kürtöket. Erre Atalja megszaggatta ruháját és felkiáltott: "Árulás, árulás!" (Királyok II. könyve 11, 14)
Ekkor Jehojada szövetséget kötött az Úr, a király és a nép között, hogy az Úr népe lesznek, s ugyanígy a király és a nép között is. (Királyok II. könyve 11, 17)
a századosokat, a kariakat, a testõröket és az ország egész népét pedig magával vitte. Így kísérték le a királyt az Úr templomából, és a testõrök kapuján át bevonultak a királyi palotába. Ott Joás elfoglalta a királyi széket. (Királyok II. könyve 11, 19)
Joás hétesztendõs volt, amikor király lett. (Királyok II. könyve 12, 1)
Jehunak 7. esztendejében lett király, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Cibjának hívták és Beersebába való volt. (Királyok II. könyve 12, 2)
Joás azt tette, ami kedves az Úr szemében, egész életében, mert Jehojada pap látta el tanácsokkal. (Királyok II. könyve 12, 3)
Joás megparancsolta a papoknak: "Minden pénzt, amit fogadalmi ajándékul az Úr templomába visznek, minden adóként kivetett pénzt s minden pénzt, amit valaki saját jószántából az Úr templomába visz, (Királyok II. könyve 12, 5)
De Joás király 23. esztendejéig a papok még semmi javítást nem végeztettek el a templomon. (Királyok II. könyve 12, 7)
Ezért Joás király hívatta Jehojada papot és a (többi) papot és megkérdezte: "Miért nem javíttatjátok ki a templomon a hibákat? Mostantól nem fogadhattok el semmiféle pénzt ismerõseitektõl, hanem be kell szolgáltatnotok a templom javítására." (Királyok II. könyve 12, 8)
Mihelyt észrevették, hogy sok pénz van a ládában, ment a király írnoka, aztán az összes pénzt, ami csak volt az Úr templomában, összeöntötték és megszámolták. (Királyok II. könyve 12, 11)