Löydetty 651 Tulokset: Istennel való közösség
Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett érvényes, közvetítõ révén. (Galatáknak írt levél 3, 19)
A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret által. (Galatáknak írt levél 4, 23)
Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyrõl való, és szolgaságra szül: ez Hágár. (Galatáknak írt levél 4, 24)
Ez a hitegetés nem attól való, aki meghívott titeket. (Galatáknak írt levél 5, 8)
hogy az eljövendõ korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bõségét, hozzánk való jóságából. (Efezusiaknak írt levél 2, 7)
és egy testben mind a kettõt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte. (Efezusiaknak írt levél 2, 16)
a benne való hit által van bizalmunk és biztonságos utunk Istenhez. (Efezusiaknak írt levél 3, 12)
tõle származik minden közösség az égben és a földön. (Efezusiaknak írt levél 3, 15)
Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetbõl fakadó intelem, a lelki közösség, a bensõség és együttérzés, (Filippieknek írt levél 2, 1)
Õ Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlõséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, (Filippieknek írt levél 2, 6)
Nagyon megörültem az Úrban, hogy ismét lehetõségetek nyílt a rólam való gondoskodásra. Azelõtt is gondoltatok rá, de nem volt rá módotok. (Filippieknek írt levél 4, 10)
s elutasítja a Fõt, jóllehet õ tartja és fogja össze az egész testet inakkal és izmokkal, s Isten szerint való növekedésérõl is õ gondoskodik. (Kolosszeieknek írt levél 2, 19)