Mosaico decorativo

Löydetty 3575 Tulokset: Hal

  • (1a) Achasvéros nagykirály uralkodásának 2. évében, Niszan hónap elsõ napján álmot látott Mardokeus, Jairnak a fia, (aki) Simi fia volt, az meg Kis fia. Benjamin törzsébõl származott, (1b) Szuzában lakó zsidó ember volt, egy tekintélyes férfi, aki a királyi udvarban teljesített szolgálatot. (1c) Azok közé az elhurcoltak közé tartozott, akiket Babilon királya, Nebukadnezár vitt fogságba Jechonjával, Júdea királyával egyetemben. (1d) Ez volt az álma: kiáltozás és lárma, mennydörgés és földrengés, nagy felfordulás az egész földön. (1e) Egyszer csak elõkerült két hatalmas sárkány, s mind a kettõ készen állt a támadásra. Rettenetesen üvöltöttek. (1f) Ordításuk arra indította a népeket, hogy harcoljanak az igaz nép ellen. (1g) A sötétség és a homály napja volt! Szorongás és aggódás, félelem és nagy rettegés volt a földön. (1h) Az igazak egész népe rettegett a rá váró veszedelemtõl, várta pusztulását és hívta az Istent. (1i) Könyörgésükre egy kis forrás bõvízû, nagy folyóvá dagadt. (1k) Fényesség támadt, felvirradt a nap, s a megalázottak fölemelkedtek és eltiporták a hatalmasokat. (1l) Mardokeus az álom után fölébredt, s azon gondolkodott, hogy mi lehet Isten szándéka. Minden figyelmét arra fordította - késõ éjszakáig -, hogy behatoljon értelmébe. (1m) Mardokeusnak az udvarban volt a szállása a király két eunuchjával, Bigtannal és Teressel, akik a palota õrei voltak. (1n) Hallotta beszélgetésüket, kifürkészte tervüket és megtudta: arra készülnek, hogy kezet vessenek Achasvéros királyra. Jelentette a dolgot a királynak. (1o) A király kérdõre vonta a két eunuchot, s amikor beismerték, halállal büntette õket. (1p) A király följegyeztette a történeteket az események könyvébe, de Mardokeus is írásba foglalta az eseményt. (1q) Aztán a király megajándékozta Mardokeust, és megbízta, hogy teljesítsen szolgálatot a palotában. (1r) Ámán azonban, az agagita Hamdatának a fia, aki kedves embere volt a királynak, a király két eunuchja miatt a vesztére tört Mardokeusnak. (Eszter könyve 1, 0)

  • Memukán - a király és a fejedelmek hallatára - így válaszolt: "Nemcsak a király ellen vétett Vasti királyné, hanem minden fejedelem és minden nép ellen is, akik, s amelyek Achasvéros összes tartományában csak vannak. (Eszter könyve 1, 16)

  • Gyámapja volt Hadasszának - más néven Eszternek -, aki a nagybátyjának volt a lánya, s aki apját is, anyját is elvesztette. Szép termete volt és bájos arca. Szülei halála után Mardokeus lányává fogadta. (Eszter könyve 2, 7)

  • Mardokeus mindennap ott járt-kelt az asszonyok házának udvara elõtt, hogy hírt halljon Eszterrõl: jól van-e, s mi történik vele. (Eszter könyve 2, 11)

  • De hiába ismételték neki napról napra, nem hallgatott rájuk. Ekkor jelentették Ámánnak, s kíváncsiak voltak, vajon Mardokeus továbbra is úgy viselkedik-e, megmondta ugyanis nekik, hogy zsidó. (Eszter könyve 3, 4)

  • Aztán átadott neki egy másolatot is a kiirtásukról szóló, s Szuzában is kifüggesztett rendeletrõl azzal, hogy mutassa meg Eszternek, és tájékoztassa felõle. Egyúttal meghagyta, hogy menjen be a királyhoz, járjon közbe irgalomért és könyörögjön népéért. (a) Ezt üzente neki: "Emlékezzél kicsiséged napjaira, amikor még kezemmel tápláltalak. Ámán ugyanis, aki második ember a királyságban, ellenünk beszélt és halálunkat kérte a királytól. (b) Könyörögj az Úrhoz, s beszélj a királlyal, hogy szabadítson meg minket a haláltól." (Eszter könyve 4, 8)

  • "A király szolgái és a tartományok lakói mind tudják, hogy aki - férfi vagy nõ - hívatlanul bemegy a királyhoz a belsõ udvarba, az a könyörtelen törvény szerint halállal lakol, ha csak a király feléje nem nyújtja aranyjogarát, mert akkor életben marad. Engem meg már harminc napja nem hívatott a király." (Eszter könyve 4, 11)

  • Amikor Mardokeus Eszter szavait meghallotta, ezt az üzenetet küldte neki: (Eszter könyve 4, 12)

  • Mert ha te most hallgatsz, más helyrõl jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen ilyen idõre jutottál-e királyi méltósághoz?" (Eszter könyve 4, 14)

  • Mardokeus elment és aszerint járt el, amint Eszter meghagyta neki. (a) Mardokeus - felidézve az Úrnak minden tettét - így könyörgött az Úrhoz: (b) "Uram, Uram, mindenható Király! A te hatalmadban van a mindenség, és senki sem tud neked ellenállni, ha meg akarod Izraelt menteni. (c) Te alkottad az eget és a földet, s az összes csodálatos dolgot, amely az égbolt alatt található. Te vagy a mindenség Ura, és nincs senki, aki ellenállhatna neked, Uram. (d) Te mindenrõl tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gõgbõl, kevélységbõl vagy dicsõségvágyból tettem, hogy nem borultam le a fennhéjázó Ámán elõtt. Izrael szabadulásáért szívesen megcsókoltam volna még a lába nyomát is. (e) Azért tettem, hogy ne helyezzem ember dicsõségét Isten dicsõsége fölé. Nem borulok le, Uram, senki más elõtt, csak teelõtted, s ezt nem kevélységbõl teszem. (f) Most pedig, Uram, Istenem, Királyom, Ábrahám Istene, könyörülj népeden! Ránk vetették ugyanis szemüket, hogy elveszítsenek bennünket. Azon vannak, hogy örökségedet, amely kezdettõl fogva a tiéd, elpusztítsák. (g) Ne fordulj el tulajdonodtól, amelyet kiszabadítottál Egyiptom földjérõl! (h) Hallgasd meg imámat, légy irgalmas örökségedhez, fordítsd gyászunkat örömre, hogy életben maradhassunk és dicsõítsük a nevedet, Uram! Ne engedd, hogy elnémuljon azoknak ajka, akik téged dicsõítenek!" (i) Egész Izrael könyörgött minden erejébõl, mert a halál már a szemük elõtt lebegett. (k) Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket a ránehezedõ halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelõtt szíves-örömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött, ezekkel a szavakkal: (l) "Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom. (m) Tudom már a bölcsõtõl, családom ölétõl, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül és atyáinkat is õseik közül, hogy örökrészed legyenek örök idõkre, és amit ígértél, azt mind megadtad. (n) De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az õ isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram! (o) Nem elég nekik keserû szolgaságunk - kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet, bezárják azok ajkát, akik téged dicsõítenek, kioltják házad és oltárod fényét, (p) és megnyitják a pogányok száját, hogy magasztalják az üres bálványokat, és ujjongjanak egy testi király színe elõtt, örökké. (q) Ne engedd át, Uram, jogarodat azoknak, akik nincsenek. Ne nevessenek romlásunkon! Fordítsd vissza tervüket ellenük, s aki ellenünk fordult, azt példásan büntesd meg! (r) Emlékezzél, Uram és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te isteneknek királya és minden hatalomnak Ura. (s) Adj ajkamra ékes szavakat, amikor az oroszlán színe elõtt leszek. Szívében kelts gyûlöletet ellenségünk ellen, hogy elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele. (t) Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram. (u) Te mindenrõl tudsz, tudod azt is, hogy gyûlöltem a gonoszok dicsõségét, s borzadok a körülmetéletleneknek és minden idegennek ágyától. (v) Ismered szorultságomat, hogy dicsõségem jelvényét, amelyet homlokomon hordok azokon a napokon, amikor meg kell jelennem, mennyire szégyellem. Utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát, s nem is viselem nyugalmam napjaiban. (x) Szolgálód nem evett Ámán asztalánál, nem tartotta sokra a király lakomáit, s nem ivott az italáldozatok borából. (y) Szolgálód nem találta örömét másban, attól a naptól kezdve, hogy idehozták, mind a mai napig, csak tebenned, Uram. (z) Ábrahám Istene! Ó Istenem, te erõsebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezébõl! Szabadíts meg a félelemtõl!" (Eszter könyve 4, 17)

  • A harmadik napon, amikor befejezte imáját, letette szolgai ruháját és felöltötte minden ékességét. Amikor már tündöklött a szépségtõl, és segítségül hívta a szabadító és mindent látó Istent, maga mellé vette két szolgálólányát. Az egyikre könnyedén rátámaszkodott, mintha kimerült lett volna a gyönyörtõl, a másik pedig követte, a ruháját tartva, amely a földre omlott. (b) Szépségében elpirult, arca derûs volt, s csupa báj. De azért szorongatta szívét a félelem. (c) Amikor minden ajtón áthaladt, a király elõtt találta magát. Királyi trónusán ült méltósága minden jelvényével, arannyal és drágakövekkel ékesítve. Félelmetes volt. (d) Amikor fölemelte villogó tekintetét és szikrázó haraggal felnézett, a királyné összeesett. Színe elváltozott, s fejét szolgálólányára hajtotta, aki kísérte. (e) Akkor Isten megindította a király szívét, s fölébresztette benne a gyöngédséget. Aggódva lesietett trónjáról, karjába vette, míg magához nem tért, s barátságos szavakkal fordult hozzá: (f) "Mi van veled, Eszter? Testvéred vagyok, ne félj! Nem halsz meg! Nem temiattad, hanem másokért hozták ezt a törvényt. Gyere közelebb!" (Eszter könyve 5, 1)

  • Ha valóban tetszésre találtam a király szemében, s úgy tetszik a királynak, hogy meghallgassa kérésemet és teljesítse kívánságomat, akkor jöjjön el a király Ámánnal együtt holnap is arra a lakomára, amelyet rendezek, aztán majd holnap megmondom a királynak kérésemet." (Eszter könyve 5, 8)


"Se você fala das próprias virtudes para se exibir ou para vã ostentação perde todo o mérito." São Padre Pio de Pietrelcina