Mosaico decorativo

Löydetty 9275 Tulokset: Egy

  • Ott egy Éneász nevû béna emberre akadt, aki már nyolc éve ágyban feküdt. (Apostolok Cselekedetei 9, 33)

  • Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint Dorkász, azaz gazella. Sok jót tett, és gyakorolta az irgalmasságot. (Apostolok Cselekedetei 9, 36)

  • Péter rögtön útnak indult velük. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Itt körülvették az özvegyek, és siránkozva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket, amíg élt, Dorkász készített nekik. (Apostolok Cselekedetei 9, 39)

  • Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült. (Péter) kezét nyújtotta neki, fölsegítette, aztán behívta a szenteket, meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. (Apostolok Cselekedetei 9, 41)

  • Péter pedig még jó ideig Joppéban maradt egy bizonyos Simon nevû tímárnál. (Apostolok Cselekedetei 9, 43)

  • Cezáreában élt egy Kornéliusz nevû férfi, az itáliai zászlóalj századosa. (Apostolok Cselekedetei 10, 1)

  • Vallásos és istenfélõ volt egész háza népével együtt. Bõségesen osztotta az alamizsnát a népnek, és állandóan imádkozott az Istenhez. (Apostolok Cselekedetei 10, 2)

  • Egy bizonyos Simon tímárnál szállt meg, akinek a háza a tenger mellett van." (Apostolok Cselekedetei 10, 6)

  • Mihelyt az angyal, aki ezt közölte, eltûnt, hívatott két szolgát és egy neki alárendelt, istenfélõ katonát. (Apostolok Cselekedetei 10, 7)

  • Látta, hogy megnyílik az ég, és onnét valami lepedõféle ereszkedik alá négy csücskénél fogva a földre. (Apostolok Cselekedetei 10, 11)

  • Mindenféle négylábú és csúszómászó állat meg égi madár volt benne. (Apostolok Cselekedetei 10, 12)

  • "Rajta, Péter, öld le és edd meg!" - szólalt meg egy hang. (Apostolok Cselekedetei 10, 13)


"Reze pelos infiéis, pelo Papa e por todas as necessidades espirituais da Santa Igreja." São Padre Pio de Pietrelcina