Löydetty 14985 Tulokset: őr
Ahogy sorra járták a városokat, lelkükre kötötték, hogy tartsák meg a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak Jeruzsálemben. (Apostolok Cselekedetei 16, 4)
Amikor Miziába értek, megkísérelték, hogy Bitiniába utazzanak, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik. (Apostolok Cselekedetei 16, 7)
onnan pedig Macedónia körzetének legfontosabb városába, egy kolóniába, Filippibe. Néhány napig ebben a városban maradtunk. (Apostolok Cselekedetei 16, 12)
Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert úgy véltük, hogy ott van az imádkozóhely. Leültünk és beszélni kezdtünk a körénk gyûlt asszonyokhoz. (Apostolok Cselekedetei 16, 13)
Volt a hallgatóságban egy Tiatira városából való, Lidia nevû, istenfélõ bíborárus asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira. (Apostolok Cselekedetei 16, 14)
Ezt több napon át megismételte. Pál már bosszankodott miatta, hátrafordult és rászólt a lélekre: "Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, menj ki belõle!" Ki is ment akkor mindjárt. (Apostolok Cselekedetei 16, 18)
Amikor gazdái látták, hogy nem húzhatnak belõle több hasznot, megragadták Pált és Szilást, és a fórumra hurcolták, az elöljárók elé. (Apostolok Cselekedetei 16, 19)
A nép is ellenük fordult. A bírák lehúzatták róluk a ruhát, és megvesszõztették õket. (Apostolok Cselekedetei 16, 22)
Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették õket, s megparancsolták az õrnek, hogy jól vigyázzon rájuk. (Apostolok Cselekedetei 16, 23)
Ez a kapott parancs értelmében a belsõ börtönbe zárta õket, és a lábukat kalodába szorította. (Apostolok Cselekedetei 16, 24)
Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsõítették az Istent, a foglyok meg hallgatták õket. (Apostolok Cselekedetei 16, 25)
Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek. Az ajtók mind kinyíltak, és mindenkirõl lehullott a bilincs. (Apostolok Cselekedetei 16, 26)