Fondare 551 Risultati per: a szellemben és az igazságban való imádás a szellemben és az igazságban

  • a szentség lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. (Rómaiaknak írt levél 1, 4)

  • A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival ûzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét. (Rómaiaknak írt levél 1, 27)

  • az az Isten elõtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitbõl ered, és amely minden hívõnek szól. Ebben nincs különbség. (Rómaiaknak írt levél 3, 22)

  • Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetérõl, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bûnösök voltunk. (Rómaiaknak írt levél 5, 8)

  • Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bûn és a halál törvényétõl. (Rómaiaknak írt levél 8, 2)

  • Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen. (Rómaiaknak írt levél 9, 5)

  • A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. (Rómaiaknak írt levél 10, 10)

  • Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla. Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám vérébõl, Benjamin törzsébõl. (Rómaiaknak írt levél 11, 1)

  • A felsõbbség nem arra való, hogy a jótettõl ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: (Rómaiaknak írt levél 13, 3)

  • Aki tekintettel van a napokra, az Úrért teszi, aki meg eszik, az Úrra való tekintettel eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki viszont nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és õ is hálát ad az Istennek. (Rómaiaknak írt levél 14, 6)

  • Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tõrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 35)

  • Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? (Korintusiaknak írt I. levél 10, 16)


“A maior alegria de um pai é que os filhos se amem, formem um só coração e uma só alma. Não fostes vós que me escolhestes, mas o pai celeste que, na minha primeira missa, me fez ver todos os filhos que me confiava”.(P.e Pio) São Padre Pio de Pietrelcina